Belföld

Gyurcsány: senkit nem érdekel, ki a nagyobb nacionalista

Gyurcsány Ferenc beszélgetésre invitálta a parlamenti pártok elnökeit, szerinte ugyanis cselekedni kell a szlovák kérdésben. A pártok szerint megengedhetetlen, hogy egyesek zászlót égetnek, más nemzetet sértegetnek. Semjén és Boross a kormány felelősségét pedzegette.

A nacionalisták tönkretesznek minket. Szlovák nacionalisták provokálják Magyarországot, magyar nacionalisták pedig Szlovákiát – kezdte napirend előtti felszólalását Gyurcsány Ferenc, amelyről a Fidesz ismét kivonult. A miniszterelnök szerint ez nagyon sokat árt Magyarországnak, a szélsőségeseket itt az ideje megállítani.


Drávapiski Baranyában van. Odáig ér. (Fotó: MTI)

Drávapiski Baranyában van. Odáig ér. (Fotó: MTI)

“Az elfogadhatatlan, ha vezető szlovák politikus a magyar embereket ócsárolja” – fogalmazott a Parlamentben a kormányfő. Szerinte a rendőrség brutálisan torolt meg politikai nézeteket a focimeccsen, majd folytatta: csak az ad nekünk alapot arra, hogy önérzetesen kérjük és követeljük saját nemzeti érzelmünk tiszteletben tartását, ha azt is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy tucatnyian a provokáció szándékával indulnak el Magyarországról. Ahogy azt is elfogadhatatlannak tartja a miniszterelnök, ha bármilyen más állam zászlaját elégetik.

Európából másként látják

Szerinte ugyanis Európából úgy látják, hogy nacionalisták vitatkoznak nacionalistákkal, és senkit sem érdekel, hogy ki a nagyobb nacionalista. Gyurcsány szerint lehet, hogy miközben megnyerjük a kommunikációs mérkőzést, a gyermekeink elveszítik a történelmet. Véleménye szerint ezt el kell kerülni.

“Magyarország tiszteletben tartja Szlovákiát, függetlenségét, integritását. A magyar parlamentben ülő valamennyi párt tiszteli Szlovákiát, a szlovák nemzetet, kultúráját, tudományát” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Gyurcsány beszélgetne

Úgy látja, a dunaszerdahelyen történt eset társadalmi-politikai kérdés. Szerinte emögött egy pár százas csoport áll, amely rombolja Magyarország hitelét, és a szlovákiai magyarság érdekeit is. És már nem elég nyilatkozatok kiadása. “Valamit csinálnunk kell, talán másképp, mint eddig csináljuk” – hangsúlyozta Gyurcsány. Hozzátette: az a legrosszabb, ha cselekvés helyett egymással veszekednének. Ezért azt javasolja, üljenek le a pártok, és beszéljék meg, mit lehet tenni.

Az interpellációk elhangzását követően ezért Gyurcsány meghívta a parlamenti pártok elnökeit egy közös megbeszélésre, hogy eldöntsék, hogyan cselekedjenek.

Vigyáz a fidesz

Nemzeti ügyekben hagyományosan a Fidesz szólal meg hangosabban, ám a dunaszerdahelyi futballmeccsen történtek kapcsán kevésbé tudott hangsúlyosan megjelenni, mivel a radikálisok erőteljesen léptek fel az ügyben, így az ellenzéki pártnak vigyáznia kellett, nehogy megint összemossák a szélsőségesekkel. Ráadásul a kormány is határozott volt, és vizsgálatot követelt az eset után. – vélekedett a FigyelőNetnek Szomszéd Orsolya.

A Vision Consulting elemzője szerint Gyurcsány Ferenc és Robert Fico amúgy is feszültségekkel teli viszonya miatt nyilván különösen óvatosan jár el a kormány az ilyen ügyekben, de próbál retorikailag kemény lenni, főleg, mivel a határon túli kérdést a jobboldal sikeresen tematizálta. A baloldal több kísérletet tett már arra, hogy a nemzeti témát „elvegye” a Fidesztől, vagy legalábbis semlegesítse, az ellenzéki párt azonban gyakorta igyekszik megkérdőjelezni a baloldal nemzeti elkötelezettségét – mondja a politológus.

Navracsics egyetért

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: valóban tiszteletben kell tartani a más nemzeteket. Navracsics szerint a Fidesz mindig is a közép-európai államok együttműködésének pártja volt, ellentétben az MSZP-vel, aki 23 millió románnal riogatott – utalt a politikus a 2004-es népszavazásra.

orbán nem megy

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI érdeklődésére közölte: Navracsics Tibor frakcióvezető vesz részt a kormányfő által összehívott ötpárti egyeztetésen.

Szerinte valóban beszélni kell a továbbiakról, majd ötpárti egyeztetést fognak tartani Szili Katalin kezdeményezésére. Navracsics megfogalmazása szerint ha nemzeti érdekről van szó, lehetséges az együttműködés a pártok között. “Meg kell védeni minden magyart, Magyarország határain belül és kívül is” – hangsúlyozta.

Hozzátette: egyes szakértők szerint Szlovákia azért fölényeskedhet velünk, mert míg ők gazdaságilag felfelé ívelnek, mi meggyengültünk. “Ez a szlovákokat bátoríthatja arra, hogy a magyarokkal szemben mindent meg lehet tenni” – fogalmazott Navracsics Tibor, biztosítva támogatásáról a miniszterelnököt, ha ez ellen szeretne tenni.

Fodor kikelt a Gárda ellen

Fodor Gábor szerint megdöbbentő, ami az elmúlt napokban Magyarország és Szlovákia között van. “A legfontosabb, hogy először a saját házunk táján söpörjünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda fellépése a felvidéki magyarság jövőjét veszélyezteti. Szerinte tenni kell azellen, hogy beleszóljanak a politikába, ezért valamennyi parlamenti pártnak el kell határolódniuk ezektől a csoportoktól.

Fodor felhívta a figyelmet, hogy Szlovákiában nő a magyarellenesség. Ennek egyik oka szerinte, hogy Pozsonyban a kormány szélsőségesekkel kormányzik együtt, így nem határolódik el azonnal. “Nekünk meg kell mutatnunk, hogy Magyarországon nem lehet tere a szélsőségeseknek” – emelte ki.

Semjén elítéli a provokációt, Boross kérdezett

Semjén Zsolt is elítéli minden nemzet és nemzetiség megsértését, és minden provokációt. Hozzátette azonban: a szlovák rendőri brutalitással kapcsolatban Magyarországra vetül Gergényi árnyéka. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szlovák kormány vezetője az MSZP pártcsaládjába tartozik.

Boross Péter, az MDF egykori miniszterelnöke napirend előtti felszólalásában nem valók a magyar közéletbe azok, akik ártanak a határon túli magyarságnak. “Vajon a magyar baloldal lelkiismerete tiszta lehet-e, hogy hányszor provokálták azt a sajátos magyar érzelemvilágot, amelynek során őrültek szélsőséges állapotba kerültek? Hányszor mosták össze a jobboldalt a szélsőjobboldalt?” – tette fel a kérdéseket a politikus.

Lendvai: veszély van

Lendvai Ildikó szerint pitiáner dolog ezt a helyzetet a pártcsatározásokra felhasználni. “Azon már nem lepődök meg, hogy ezért is Gyurcsány a hibás, a háttérben Gergényivel, és csak a Fidesznek nincs semmi oka a cselekvésre és az önvizsgálatra” – mondta ironikusan az MSZP frakcióvezetője. Szerinte veszély van, és különösen most érdekünk, hogy béke legyen és együttműködjünk.

Mint fogalmazott, ha most kakaskodunk, az az egész régióra rossz hatással van. Szerinte saját biztonságunkról is szó van. Lendvai meggyőződése, hogy a magyarok és szlovákok többsége még mindig békepárti, utazni akar, nem felvonulni, közlekedni, és nam autogumikat lyukasztani. “A két ország szélsőségesei összetartoznak” – hangsúlyozta a politikus. Szerinte a politikai kiegyezés már rég megtörtént volna, ha nem lettek volna, akik ezt nem hátráltatják.

Gyurcsány Ferenc viszontválaszában kiemelte: meghallgathatjuk, ki miben látja a baloldal felelősségét, ám ezt most nem tartja fontosnak, ezért nem is reagál rá. Szerinte, ha meg akarjuk védeni az ország érdekeit, nem lenne helyes arra pazarolni az energiákat, hogy egymással vitázzanak. Összehangolt, közös cselekvésre van szükség szerinte, olyan cselekvésre, amelyben mindannyian osztoznak. Ismét felhívta a figyelmet: várja a parlamenti párok elnökeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik