Kondorosi Ferenc kifejtette: amíg az autópályákon a kritikus helyeken (például hosszabb emelkedőkön) vezetnék be az előzési tilalmat, az M0-ás autóút teljes egészén tilos lenne az előzés a kamionok számára. A kormánybiztos erről hétfőn tárgyalt érintett tárcákkal és hatóságokkal, valamint a közúti fuvarozók több érdekképviseletével.
A “Új rend és szabadság” kormánybiztos közleménye szerint a megbeszélésen egyetértettek abban, hogy jelentős baleseti veszélyforrást jelentenek a tehergépkocsik és gépjárműszerelvények által alacsony sebességkülönbséggel megkezdett előzések. A tervezett intézkedéstől a közlekedési konfliktusok, valamint a közúti közlekedési balesetek számának csökkenését várják.
Emellett javulna a közlekedés dinamikája, nőne az úthálózat áteresztőképessége és gyorsulna a személygépkocsi forgalom is – áll a közleményben. A közlemény szerint az egyeztetésen elhangzott, hogy az intézkedés bevezetése előtt szükség van a gyorsforgalmi úthálózat alapos vizsgálatára az előzési tilalom alá vonni kívánt útszakaszok pontos kijelölése érdekében.
Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkár-helyettese elmondta: nem zárkóznak el a kezdeményezéstől, azonban közlekedésbiztonsági szempontból vannak aggályaik.
A főtitkár-helyettes kifejtette: a szigorú pihenési idők miatt lehetséges, hogy az előzésben korlátozott vezető az időkiesést más autópálya-szakaszokon próbálja majd behozni növelve ezzel a baleset kockázatát.
Hozzátette: mindenképpen szükséges fejleszteni az infrastruktúrát is, hiszen például az amúgy is terhelt M0-ás autóúton a jövőben nőni fog a kamionforgalom. Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára elmondta: nem vettek részt ugyan a hétfői egyeztetésen, a kezdeményezést pozitívan értékelik. Az M1-es és az M3-as autópálya bizonyos szakaszain kísérleti jelleggel már bevezették előzési tilalmat.
A korlátozás az M1-es autópályán Tatabánya-Óváros csomópont és az M0-ás csomópont között három szakaszon, összesen 33,6 km hosszban, valamint az M3-as autópályán Gödöllő csomópont és a budapesti, Szentmihályi úti csomópont között egy szakaszon, 16,4 km hosszban, a főváros felé vezető irányban érvényes.