Belföld

Akár egy évet is csúszhat a Margit híd felújítása

A főváros szabályozási tervéből kimaradt, hogy a híd felújítása során az arra felvezető utakat kiszélesítenék, enélkül viszont nem lehet megkezdeni a beruházást, amely még az EU-s forrásoktól is eleshet.

Dr. Láng Zsolt, mint az ügyben érintett II. kerületi polgármester mindezt úgy kommentálta érthetetlen, hogy a főváros illetékesei miért nem gondoltak a saját szabályozási tervükre sem, amikor a híd átépítését tervezték. A városvezetők előtt is ismert tény, hogy az építési törvény alapján az utak szélesítése a fővárosban csak a Fővárosi Szabályozási Keretterv (FSZKT) engedélyével lehetséges.

A polgármester szerint a készülő átépítés a II. kerület tulajdonában lévő utakat és közterületeket is érinti, ezért már a tervezés megkezdésekor egyeztetnie kellett volna a fővárosnak és a II. kerületnek. Ha a főváros illetékesei ezt megteszik, a jogi hiányosságokra is időben felhívhatták volna a figyelmüket. A budapestiek által hosszú évek óta várt hídfelújítás a jelen tervek szerint mind a II. kerületi, mind a fővárosi érvényben lévő rendeletekkel ellentétes.

Nézze meg az FN Tudósító fotós beszámolóját arról, hogyan eszi a rozsda a Margit hidat

Nézze meg az FN Tudósító fotós beszámolóját arról, hogyan eszi a rozsda a Margit hidat

A főpolgármesteri egyik lehetősége, hogy amennyiben a közreműködő hatóságokon sikerül keresztül vinnie a projektet, úgy törvénytelenül kezd a Margit híd felújításához és az útburkolatok kiszélesítéséhez a budai oldalon. Ez az eljárás szinte biztosan kivitelezhetetlen, mert a híd felújításának 50 százalékát az Európai Unió Strukturális Alapja finanszírozná, vagyis a főváros elesne a támogatástól.

Legyen Ön is FN Tudósító! Van egy híre, fotója, videója, töltse fel az FN Tudósítóba, hogy az Ön tudósítása is az FN Címlapjára kerüljön!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik