Belföld

300 ezren átálltak a Fideszhez

Az elmúlt negyedévben nem történtek változások a pártok támogatottságában. A Marketing Centrum január eleji felmérésének eredményei szerint továbbra is jelentős a Fidesz fölénye, és nagy valószínűséggel a „most vasárnapi” választáson is négy párt jutna be a parlamentbe.

A Fideszt változatlanul a jogosultak 38 százaléka érzi a kedvenc pártjának, míg az MSZP-t továbbra is csak 23 százalékuk tekinti annak, azaz az ellenzéki pártnak továbbra is 1,2 millió fővel több támogatója van, mint a nagyobbik kormánypártnak. Az MDF-fel és az SZDSZ-szel egyaránt valamivel több mint 3 százalék szimpatizál.

A „most vasárnapi” parlamenti választáson várhatóan résztvevők 19 százalékának azonban egyelőre nincs kedvenc pártja, így korai lenne még lefutottnak tekinteni a 2010-es választást. Még akkor is, ha a Fidesz előnye a pártválasztók körében jelenleg 21 százalék.

300 ezren átálltak a Fideszhez 1

Pártpreferencia-adatok 2008 januárjában (Forrás: Marketing Centrum)

A 2006-ra vonatkozó választási emlékek és a mostani szavazási szándékok összevetése szerint körülbelül 300 ezer választó átállt az MSZP hívei közül a Fidesz táborába. A pártváltások irányát nézve azonban a Fidesz mérlege egyértelműen pozitív, míg az MSZP-é negatív. Az MDF és az SZDSZ mérlegei viszont gyakorlatilag nullszaldósak, és ennek is köszönhetően mindkét kisebb parlamenti párt változatlanul esélyesnek tűnik a parlamentbe jutásra, miközben minden más párt – így a saját parlamenti frakciót működtető KDNP is – esélytelen erre.

Az ellenzék főlényében szerepet játszik az is, hogy a 18 évnél idősebbek 48 százaléka fél a jövőtől, miközben csak 41 százalékuk mondta azt, hogy bízik a jövőben. A legnagyobb valószínűséggel a bizonytalanok tartanak a jövőtől, az optimisták aránya pedig egyedül az MSZP táborában magasabb 50 százaléknál.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Aerial panorama of modern business financial district with tall skyscraper buildings illuminated at night, Tallinn, Estonia
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.