Belföld

Lefújta a Liga a sztrájkot

Nem folytatódik a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok által határozatlan időre meghirdetett sztrájk - jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke hétfő este. A sztrájk helyett ügydöntő népszavazást kezdeményeznek, valamint az Alkotmánybírósághoz és Sólyom Lászlóhoz fordulnak.

Gaskó István mindezt azután közölte, hogy az Országgyűlés este megszavazta az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslatot. Elmondása szerint ezzel a döntéssel megértették, hogy azzal a kormánnyal, amely ezt a szégyenteljes döntést vállalta, ott a szakszervezeteknek esélyük sincs céljuk elérésére. Másrészt azért döntöttek a sztrájk leállítása mellett, mert fontosnak tartják a karácsony nyugalmát, a munkavállalókért, azok családjaiért, illetve a társadalmi béke megóvásáért érzett felelősséget.

A jelenlegi helyzetben azonban úgy látják, hogy új törvényes eszközök használata sszükséges, amellyel megakadályozhatják, hogy a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeit sértő jogszabályok hatályba lépjenek. Ezért a Liga és a Munkástanácsok úgy döntött, felkérik a köztársasági elnököt, hogy éljen alkotmányban biztosított eszközeivel az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban. A szakszervezetek egyúttal az Alkotmánybírósághoz fordulnak, valamint ügydöntő népszavazást is kezdeményeznek, hogy megakadályozzák a magántőke bevonását az egészségbiztosítás rendszerébe.

Hétfőn sztrájkolt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, kétórás sztrájkot tartottak a Budapest Airportnál, négy órára szüntette be a munkát a LIGA Villamos és Hőenergia-ipari Szakszervezetek. Több iskola is csatlakozott a tiltakozó akcióhoz, valamint számos egészségügyi dolgozó. Az ország több pontján pedig félpályás útlezárással demonstráltak az egészségügy átalakítása ellen.

A közlekedésben azonban jóval kisebb fennakadást okozott a decemberi általános sztrájk, mint a novemberi. A MÁV közlése szerint a vonatok több mint a fele közlekedett, számos pályaudvaron felvették a munkát. A félpályás útlezárások közül pedig csupán egy – Szeged és Hódmezővásárhely között – okozott jelentősebb fennakadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik