Belföld

SZDSZ-lobbi a budai Vár felújítására?

A kormány szerdán dönt a biztos uniós pénzekről, ötszáz milliárd forintot osztanak ki kétszázötven tervre – írta a Népszabadság.

A lap információja szerint a némi szabad demokrata hátszéllel a nyertesek között lesz a budai Vár felújítása, amely tízmilliárdos támogatást kaphat. Nem biztos ugyanis, hogy a szakértők maguktól átengedték volna ebben az állapotában a tervet – ezt mutatja, hogy számos feltételt szabtak a mostani támogatásához. Az elképzelés az egykori honvéd-főparancsnokság romépületének helyreállítása köré szerveződik.

Az évek óta halogatott palotarekonstrukció annak ellenére kap kiemelt uniós támogatást, hogy a terv számos eleme egyelőre ingatag lábakon áll, nem biztos, hogy a szakértők maguktól átengedték volna – írja a Népszabadság. Kóka János gazdasági miniszter, az SZDSZ elnöke ugyanis az I. kerületben indult egyéni jelöltként, és – noha nem nyert – a kampányban ígéretet tett, hogy a Moszkva tér felújítását és a Várnegyed rendbetételét segíteni fogja. A lap értesülései szerint Magyar Bálint, volt kulturális miniszter, aki a FIT (Fejlesztéspolitikai Irányító Testület) tagjaként államtitkári rangban felügyeli az uniós támogatásokat, kitüntetett figyelemmel kísérte végig a budai Vár támogatásának ügyét.

A korábbi fogadkozások szerint a döntés annak ellenére szakmai lesz, hogy a végső szót a kormány, vagyis politikai testület mondja ki – emlékeztetett a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik