Koltai Lajos: elvégeztem a házi feladatot

Az első amerikai filmjének múlt pénteki debütálását megelőzte a rendező kampánykörútja. Találkozásunkkor hosszasan mesélt a New Yorkban, Bostonban, Chicagóban, Minneapolisban, San Franciscoban és Los Angelesben tartott vetítéseken és fogadásokon szerzett élményeiről. Mint mondta, mindenütt nagy szeretettel fogadták a filmet. Az igazi megméretttetés azonban csak néhány napja kezdődött. Amerikában különösen fontos egy film első hétvégi fogadtatása, először erről kérdeztük Koltai Lajost.

Az első hétvégén az Este 3,5 milló dolláros jegybevételt hozott. Elégedett volt ezzel az eredménnyel ön, a stúdió, a producerek?

fotó: Horváth Balázs

Igen, teljesen. A film a tizedik helyen végzett a bevételi toplistán. Beszéltem hétfőn a producerekkel és a stúdióval is. Az mondták, hogy benne lenni az első tízben egy úgynevezett művészfilmmel nagyon jó eredménynek számít. Gondoljuk csak el: olyan filmekkel volt versenyben, mint például a Die Hard! A stúdió várakozásait még felül is múlta a film fogadtatása. Ráadásul most jön a július 4-ével kezdődő hosszú hétvége, amikor nagyon sokan mennek moziba Amerikában. Valószínűleg ez még megdobja a bevételi arányokat, annál is inkább, mert most rendre hívják meg tévékbe, rádiókba a filmben szereplő színészeket.

Egyáltalán nem foglalkozom velük. Természetes, hogy a kritika hol ilyen, hol olyan. Már megszoktam a Szabó István-filmek és a Sorstalanság kapcsán, hogy a legjobb filmeket is eláztatja a kritika, különösen Magyarországon. A Sorstalanságnak is ilyen volt a fogadtatása, noha a tengerentúlon kifejezetten sikeres volt. Annyira, hogy ott ma mindenhol a Sorstalanság rendezőjeként fogadnak. A kampánykörúton mindenütt azt kérdezték, hogy mi a közös a két filmben?

És mit válaszolt? Mi a közös egy holokausztfilmben és egy halálos ágyáról visszaemlékező nő történetében?

Mindkettő az embert szemléli. Azt vizsgálja, mit csinál ebben a világban, amikor bajban van. Az Este szereplői is bajban lévő emberek: éppen elmegy valaki ebből az életből, és a körülötte lévők azt sem tudják, hogy kiket emleget a gyógyszerektől és betegségtől kábultan. A szereplők itt is döntés előtt állnak. Van, akinek arról kell döntenie például, hogy meg akarja-e szülni a gyermekét. Bizonytalan az ember, bizonytalanok vagyunk a döntéseinkben. A világ nem jó, és nem látjuk a jelét sem, hogy mitől lenne jobb. A biztonságáért küzd mindenki, és közben tartozni próbál valakihez. Döntést kell hozni: kihez tartozom? Lehet hogy ez a döntés rossz, lehet hogy közepes, lehet hogy jó. Ezt majd 10-20 év múlva tudjuk meg, ha szerencsések vagyunk.

Rendezői változat vs. végleges film

Magyar kritikus még nem írt a filmről, hiszen nem láthattuk még az Estét. A lapok a tengerentúli kritikákat idézik. Milyennek tartja a magyar és a nemzetközi kritika szakértelmét?

Rossznak. A kritika most is megpróbálja a regénnyel (Susan Minot: Evening című 1988-as regénye – a szerk.) összehasonlítani a filmet. Ez teljesen fölösleges. Kertész Imre első találkozásunkkor azt mondta, hogy soha nem fogja számonkérni a regényt rajtam, mert két különböző műfajról van szó. A regény szavakból áll, s képzeletünkben kelnek életre a történet szereplői, a filmben pedig ott jönnek velünk szemben. Nem lehet összehasonlítani. A kritikák, úgy tudom, arról alig szólnak, hogy milyen színészi teljesítményeket láthatunk a filmben. Annyival elintézik, hogy más, mint a regény, nem erre számítottunk, csalódtunk. Nincs értékelési szempont. Nem vizsgálják a rendezői teljesítményt sem. Nem értékelik azt a munkát, hogy hogyan vezettem végig ezeket az embereket egy filmen, úgy hogy a történethez hűek maradjunk. Az Este szereplői nagyon nagy színészek, de ugyanúgy meg kell nekik mondani, hogyan csinálják az adott jelenetet. És hittek nekem, hittek bennem. Elfogadtak mindent, amit kértem tőlük.

fotó: Horváth Balázs

Van olyan, akinek a szavára azért odafigyel? Különben minden rendező azt mondja, hogy nem olvas kritikát …

Én tényleg nem olvasok… Nem is érdekel, csak megkavarna. Semmi értelme nincs. Az ember nagyjából úgyis tudja, hogy mit csinált. Azok az emberek pedig már rég elmondták a véleményüket, akik számítanak nekem. Látta például Szabó István a filmet, és ő nagyra értékelte. Kint is látta több barátom, akinek adok a véleményére, és mindenki hasonlókat mondott. Akik fölkértek az Este rendezésére a Focus Featurestől, azt mondták az első vetítés után, hogy úgy érezték magukat, mint amikor az – azóta Oscar-díjas – Brokeback Montaint látták először. Emellett sokra tartom azoknak az embereknek a véleményét, akik egy-egy vetítés után odajöttek hozzám, és megköszönték a filmet.

Az amerikai stúdiók mindig beleszólnak a filmek végső formájába. Nagyon más volt a rendezői változat, mint a moziba került végleges? Sok kompromisszumra kényszerült?

Alig volt túlforgatás, ugyanúgy, mint a Sorstalanság esetében, így nem is volt nagy lehetőség a változtatásokra. A rendezői változat 2 óra 19 perces volt, a mostani 1 óra 52 perc. Ez semmi. 3-4 óra szokott lenni az első változat, akkor kezd alkudozni a stúdió és a rendező. Szabó Istvánnal az évek során megtanultuk, hogy „el kell végezni a házi feladatot”. Egyik hétvégén sem mentem el vitorlázni, pedig szemben a szállásunkkal ott volt a kikötő és mindenki ment, ha tudott. Én otthon maradtam, és felkészültem a jövő hétre. Máshogy nem is tudtam volna vállalni a hihetetlenül kevés, 40 napos forgatást. Pontosan tudtam minden beállítást. Minden le volt rajzolva, írva.

A film két idősíkban játszódik, a jelenben és az ötvenes években. Korábban nyilatkozta, hogy a forgatás is olyan volt, mintha két filmet csináltak volna. Melyik volt a nehezebb?

Először – Vanessa elfoglaltságai miatt – a jelent vettük fel. Amikor ezzel kész voltunk, mentünk a másik helyszínre. Így jöttek a színészek is: gyakorlatilag nem is találkoztak egymással a fiatal és az idősebb szereplők. Vanessa Redgravenak és Meryl Streepnek van egy jelenete, ami szerintem filmtörténeti jelentőségű. A film esszenciája ez, amelyben arról beszél a két idős hölgy, hogy mi is ez az egész élet. Ez a jelenet készen volt már, amikor megjöttek a fiatalok. Claire Danes és Mamie Gummer (aki mellesleg Meryl Streep lánya az életben és a filmben is) megnézték ezt a jelenetet. Azt mondták, hogy ilyet még soha nem láttak filmen.

Meryl Streep és a lánya mellett még van egy anya-lánya színészpár a filmben. Vanessa Redgravenek van is egy közös jelenete a filmbéli és a valós lányával, Natasha Richardsonnal.

Igen, azt kérték, hogy játszhassák együtt a filmen anyát és lányát. Kifejezetten emiatt kitaláltam egy jelenetet, szóltam a Michaelnek (Michael Cunningham foragtókönyírónak – a szerk.), hogy írja meg a monológot. Elképesztő, nagyon szép pillanat ez, mert Natasha nemcsak a filmbeli, hanem az igazi mamájától búcsúzik el.

Új operatőrt kereshet Szabó István

Korábban azt mondta, hogy kétféle színész van: a sztár meg az igazi színész. Az előbbi még nagyon leszedálva, részegen is „jól akar kinézni”, mint Meg Ryan a Ha egy férfi igazán szeret című filmben, az utóbbi pedig mindent bevállal azért, hogy az általa megformált karaktert minél hitelesebben eljátssza. Az Este forgatása közben találkozott ilyen sztárokkal?

Nem. Meryl például sokkal öregebb szerepet játszott, mint amilyen ő valójában. Öregnek akart kinézni, érdekelte a szerep, ami ráadásul a lányának az öregkori megfelelője a filmben. Azt mondta, ő ezt el akarja játszani mindenáron, a pénz sem számított nála.

Igaz, hogy lemondtak a sztárgázsiról a színészek?

fotó: Horváth Balázs

Amit kaptak, az nulla az ő általános gázsijukhoz képest. Nem érdekelte őket a pénz. Meryl a lányáért, a többiek pedig azért vállalták így is a szerepet, mert annyira szépnek találták a történetet. Glenn Close például miattam jött el, pedig szintén nagyon kevés pénzt kapott, ráadásul nagyon kis szerepe van a filmben. Van, hogy csak ott kell ülnie egy vacsoraasztalnál, meg sem szólal. De ő ekkor „jelen van”. Ez egyébként egy harmadik kategóriám a színészekre: aki „jelen tud lenni”.

Végleg szögre akasztotta a kamerát, és most már csak rendezni szeretne? Szabó István számít önre az Utas és holdvilág megfilmesítésénél…

Ez egy hosszú, és jófajta beszélgetés közöttünk, nincs semmi harag. István látta az Estét, megértette, hogy most a rendezés felé kell mennem, és ebben a pillanatban ő is erre sarkall. A kettő nemigen fér össze. Nagyon sok stúdióval találkoztam mostanában, amely nyitott lenne arra, hogy ott csináljak filmet. A kérdés, hogy van-e olyan anyag, ami a két filmem folytatása lehetne. Én a szeretetet papolom a világba évek óta. Szász Pétertől vettem az Embermese kifejezést, én ilyeneket szeretnék csinálni továbbra is.

Felmerült, hogy Tibor Fischernek Magyarországon, a negyvenes évektől 1956-ig játszódó A béka segge alatt című könyvéből készíti el a következő filmjét. Hogy áll ez a projekt?

A színészeket kell megtalálnom hozzá. Pados Gyula lesz az operatőr, Magyarországon fogjuk forgatni a filmet, remélhetőleg novembertől indul a munka. Az Este előtt keresett meg egy amerikai cég ezzel az ajánlattal. Amerikai és európai pénzekből készül majd a produkció. Most már hamarosan meg kell találnom a főszereplőt. Lehet, hogy mostanában találkozom is Prágában az egyik jelöltemmel.

Ki a kiszemelt színész?

James McAvoy. Most nagyon fölkapott színész, őt el tudnám képzelni a szerepre.

Az Estének szeptemberben lesz a magyarországi bemutatója. Milyen fogadtatásra számít?

Azt szeretném, hogy az emberek be tudják fogadni ezt az igazi szeretetben készült embermesét. Ez nem amerikai film, csak ott játszódik. A problémák, amik meghúzódnak a filmbe, mindenki életében előfordulnak. Döntéseinkről, mindennapjainkról szól a film, hogy hogyan próbálunk ebben a világban talpon maradni.