Belföld

48 kórház a VIP-listán

Közel félszáz kórház helyzete lesz „bebiztosított” az egészségügyi tárca tervei szerint, míg a maradék száz kórháznak pályáznia kellene a fennmaradt ágyhelyekre. Azzal az igazgatók általában egyetértenek, hogy szükség van a kórházi struktúra átalakítására, bár aki a VIP-listán nem szerepel, borúsabbnak látja az átszervezést.

VIP-lista

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, kiskunhalasi Semmelweis Kórház, Pécsi Tudományegyetem kórháza, Gyulai Kórház, Pándy Kálmán Kórház, Miskolci Megyei Kórház, Szent Ferenc Kórház, Almási Balogh Pál Kórház, Erzsébet Kórház, Szent Imre Kórház, Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Jáhn Ferenc Kórház, Korányi Intézet, Onkológiai Intézet, Orvosi Rehabilitációs Intézet, Szent János Kórház, Uzsoki Kórház, Baleseti és Sürgősségi Intézet, Gottsegen György Kardiológiai Intézet, Heim Pál, Pterfy Sándor, SOTE, Szent István Kórház, Flór Ferenc Kórház, Gálfi Béla Kórház, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet, Jávorszky Ödön Kórház, Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Szent-Györgyi Albert Kórház, Dr. Bugyi István Kórház, Szent Pantaleon, Szent György Kórház, Petz Aladár Kórház, DE OEC, Markhot Ferenc Kórház, Hetényi Géza Kórház, Vaszary Kolos Kórház, Szent Borbála Kórház, Szent Lázár Kórház, Kaposi Mór Kórház, Pszichiátriai Szakkórház, Jósa András Kórház, Balssa János Kórház, Markusocszky Miklós Kórház, Csolnoki Ferenc Kórház, Nagykanizsai Városi Kórház, Zalaegerszegi Megyei Kórház, illetve egy kórházként megjelölve: Honvéd Kórház, MÁV, BM Kórház, Országos Gyógyintézeti Központ, MH Egészségvédelmi intézet


Mindössze a kórházak harmadát javasolta az egészségügyi tárca az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, hogy szerződést kössön velük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 48 kórház marad az országban, amely képes elvégezni komolyabb műtéteket, és nagyjából minden betegséget képes ellátni. Az Egészségügyi Minisztérium szerint a kórházi struktúra átalakítására azért van szükség, mert sokkal több kórházi ágy van, mint amennyi szükséges. A Népszabadság birtokában jutott tervezet szerint egyébként a minisztérium pontosan meghatározta, hogy a kórházakban és a régiókban mekkora kapacitásra van szükség: a számítások alapján országosan a kórházi ágyak negyedét szüntetnék meg, vagy alakítanák át.

A FigyelőNet információi szerint a kórházi igazgatók között az okozta a legnagyobb meglepetést, hogy a kiemelt intézmények listáján több neves kórház nem szerepel. Nem kapott helyet többek között a tavaly az év kórházának választott Sportkórház, az Országos Idegsebészeti Intézet, az Országos Pszichiátriai Intézet vagy a Balatonfüredi Szívkórház. „Pontosan nem tudom, hogy mi alapján alakították ki a listát, de feltételezem földrajzi és szakmai elvek alapján” – mondta a FigyelőNetnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója. Csiba Gábor szerint a cél az lehetett, hogy 30-50 kilométeres körzetben elérhető legyen minden ellátás.

Aki nincs fent

„Azt tudtuk, hogy készül egy lista a kiemelt kórházakról, de mi 60 listahelyre számítottunk. Abba a mi kórházunk is belefért volna – mondta a FigyelőNetnek a ceglédi Toldy Ferenc Kórház igazgatója. „Ez azt jelenti, hogy nem leszünk nevesítve a törvényjavaslatban, és nem lesznek garantálva a kórházi ágyak” – tette hozzá Bobál István. Azok, amelyeket nem jelöltek súlyponti kórháznak, egyébként nem szűnnek meg, csak csökkentett ágyszámmal vagy egyes osztályok bezárásával működhetnek tovább. A Regionális Egészségügyi Tanácsnál (RET) ugyanis pályázni lehet a megmaradt pénzekre és kapacitásokra. Ha pedig egy kórház ebből a körből is kiesik, akkor csak krónikus ellátást nyújthat az intézmény, ilyen például a rehabilitáció.

Bobál István egyébként azzal számol, hogy a Toldy Ferenc Kórház általános aktív kórházként tud majd dolgozni. Ehhez persze a régió kórházaival kell versenyeznie. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a Közép-Magyarországon pályázható 7772 kórházi ágyra Budapest kórházaival és Pest megye további két egészségügyi intézményével kell „megküzdenie”. Bobál úgy véli, hogy a végső döntést úgy is az Egészségügyi Minisztérium hozza majd meg, mivel a RET-en belül nem tudnak egyhangú döntést hozni, ebben az esetben pedig a tárcának kell döntenie.

És aki helyet kapott

„Meglepődtem volna, ha nem kapunk helyet a súlyponti kórházak listáján, hiszen a három legnagyobb intézmény egyike vagyunk” – közölte a Miskolci Megyei Kórház igazgatója. Csiba Gábor egyébként jelezte, hogy a Miskolci Kórházat tulajdonképpen nem érinti az egészségügyi tárca tervezete. Mint mondta, ötven ággyal lesz kevesebb a kórházban, de ezeknek a megszüntetése már amúgy is folyamatban van. Emellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház belső struktúraátalakítást is tervez: több hely lesz az onkológián, kevesebb viszont a pszichiátrián.

Vegyes fogadtatás

Azzal egyébként szinte minden igazgató egyetért, hogy csökkenteni kell a kórházi ágyak számát, és át kell alakítani a kórházakat. Bobál szerint azonban a legfőbb baj a sorrenddel van. Mint mondta, a tárca drasztikusan csökkentette a forrásokat, ezért sok intézmény a csőd szélén áll. „A több milliárd forintos kivonással várni kellett volna, míg a minisztérium átalakítja a struktúrát, főleg ha az csak fél vagy háromnegyed évet vesz igénybe” – magyarázta a ceglédi kórház igazgatója.

„A magam szempontjából nyugalommal várom az átalakítást, mivel minket nem érint igazán a reform” – kommentálta Csiba a javaslatot. Hozzátette: viszont teljesen nyugodt mégsem vagyok akkor, amikor más, jó színvonalú kórházban több száz ágyat szüntetnek meg.

A kormány egyébként szerdán tárgyalja a kórházstruktúra átalakításáról szóló tervezetet.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik