A két nyelvész arra vállalkozott, hogy megvizsgálják, az úgynevezett médiaszemélyiségek, vagyis a műsorvezetők milyen stratégiával alakítják a beszélgetéseket. Most közreadott elemzésükhöz a Nap-kelte tavaly decemberi egyik szombati adását vették fel, majd szedték darabokra: ekkor Verebes István a műsorvezető, „aki nem hivatásos újságíró, hanem médiakommunikációs szakismeretek híján levő, de gyakran képernyőre kerülő közismert ember, úgynevezett „médiaszemélyiség”.
Nicsak, ki beszél?
„Bár az egész aznapi Nap-kelte adást rögzítettük, kizárólag a műsorvezető által irányított élő beszélgetéseit elemezzük. Verebes ezen a napon mintegy 98 percnyi idő alatt hét beszélgetést bonyolított le.
A beszélgetések a következő személyekkel folytak:
1. Szalai Annamária, Kovács György, Ladvánszky György, az ORTT tagjai (időtartam: 15:34 perc)
2. Gergényi Péter, Budapest rendőr-főkapitánya (időtartam: 10:34 perc)
3. Zuschlag János, volt MSZP-s politikus (időtartam: 12:07 perc)
4. Szekeres Imre, MSZP-s politikus (időtartam: 12:42 perc)
5. Béki Martina, autócross-versenyző (időtartam: 11:08 perc)
6. Veres János pénzügyminiszter (időtartam: 25:05 perc)
7. Dózsa Imre, a Táncművészeti Főiskola főigazgatója, és a főiskola előkészítőjére járó gyerekek (időtartam: 10:01perc)”
Először a beszélgetések mennyiségi jellemzőit tárták fel vizsgálatukban. „A 98 percnyi beszélgetésidő alatt összesen 12 340 (szöveg)szó hangzott el. Ebből a műsorvezető Verebes 5337 (szöveg)szót mondott, a beszélgetésekben részt vevő többi – tizenöt – személy pedig összesen 7003-at”. A továbbiakban azt nézték meg, hogy a beszélgetésekben az egyes személyek száma hogyan aránylik egymáshoz. Ezt a viszonyszámot úgy kapják meg, hogy a megkérdezett személy szavainak a számát elosztják a kérdező által használt szavak számával. A szerzők által együttműködési együtthatónak nevezett viszonyszám jól jellemzi a kérdező és a kérdezett együttműködési készségét. „Egy normális interjúszituációban (ahol az egyik személy megpróbálja kérdésekkel szóra bírni a másikat), a műfaj sajátosságaiból adódóan a kérdező beszél kevesebbet. Minél beszédesebb a megkérdezett, minél több szóval válaszol az interjúvezető kérdéseire, annál magasabb lesz ez a viszonyszám” – állítják.
Korábbi beszélgetéseken elvégzett vizsgálatokban megállapították, hogy ennek a számnak az átlagos értéke pályaválasztási interjúkban 4,81, terápiás beszélgetésekben pedig 17,5 volt. „A Verebes által vezetett interjúkban ez a szám extrém módon alacsonynak, átlagosan 1,3-nak bizonyult. Ez azt jelenti, hogy a műsorvezető egy szavára a megkérdezettek átlagosan 1,3 szóval reagáltak” – állapítják meg a szerzők. A bizonyos szombati beszélgetésekben az egyes szereplők adatait külön elemezve azt láthatjuk, hogy a legmagasabb együttműködési együttható (2,67) a hetedik beszélgetésben alakult ki a Táncművészeti Főiskola főigazgatójával, Gergényi Péter, Budapest rendőrfőnöke (1), az ORTT tagjai, Szalai Annamária, Kovács György, Ladvánszky György esetében az együttműködési együttható értéke mindössze 0,93 volt. A sereghajtó a Béki Martinával, a motocrossos kislánnyal folytatott beszélgetés (0,48), neki a műsorvezető két szavára alig egy szóval sikerült csak válaszolnia.
A módszer
Az elemzésben ezután azt mutatják be, hogyan jön létre a visszaélés az „egyszerre egy beszél” szabállyal. Az udvarias emberek által ösztönösen követett szabály úgy hangzik, „hogy ugyanabban az időben csak a beszélgetőtársak egyikének „van joga” a beszédhez, a többiek csak akkor jutnak szóhoz, amikor az éppen beszélő befejezi a mondatát, vagy legalábbis jelzi (intonációval, hangja elhalkulásával), hogy mondanivalója végéhez érkezett (Schegloff 2000). E szabálynak a megsértését, tudniillik az együttbeszélést az emberek többsége normasértésnek, udvariatlanságnak, súlyosabb esetben személye ellen irányuló nyelvi agressziónak érzi”.
Majd példákat olvashatunk a beszédjog átadásának Verebes által gyakorolt módszeréből, mi nézzük meg a sorból a harmadikat:
„3) A kérdező (is) hagyja, hogy partnere szintaktikai-intonációs szempontból befejezze közlését, nem vág bele a szavába. Másnak a szavába vágni, vele egyidejűleg beszélni a mindennapi életben súlyos udvariatlanságnak számít.
Verebes szinte állandóan belevág vendégei szavába, néha szinte megszólalásuk pillanatában. A példa a Gergényi Péterrel folytatott beszélgetésből származik:
Verebes: „– Azt kérdezem, hogy bizonyos technikák nem fedezhetőek fel itt, ott, amott?”
Gergényi: „– Ööö…”
Verebes: „– …nem egyeztethetők?”
Egy másik példa a Zuschlag Jánossal folytatott beszélgetésből:
Verebes: „– már tesztelte a pártját evvel a, evvel a jelöltségével, hogy akkor most nézzük meg, hogy hogy áll az én szénám?”
Zuschlag: „– Ö…”
Verebes: „– …nem baj, nem baj, ha igen, hát hiszen végül is (…)”
A leírtakból világos, hogy bár Verebes ezekben az esetekben kérdést tett fel, de esélyt sem adott partnereinek arra, hogy válaszoljanak is rá”.
(Hogy mi a két nyelvész elemzésének végkövetkeztetése az az ÉS legfrissebb számában olvasható!)
