Belföld

Egy helyen fordított az MSZP

Egy helyen fordított, de nem szerzett abszolút többséget az MSZP a külföldi voksok összeszámlálásával. A Fidesz négy körzetben újraszámlálást kér.

Egy választókerületben, Kiskunfélegyházán fordult meg az eredmény a 11 bizonytalan hely közül – közölte Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. A Bács-Kiskun megyei 5-ös számú választókerületben az első fordulóban még a Fidesz-KDNP jelöltje, Endre Sándor vezetett, a nyitott szavazóköri, illetve a külföldi szavazatok megszámlálása után azonban 50,15 százalékkal az MSZP jelöltje, Garai István Levente nyert. Az OVI vezetője elmondta, hogy csaknem mindenütt ülésezett már a területi választási bizottság és tájékoztató jelleggel kihirdették a második forduló eredményeit. A Bács-Kiskun megyei választókerület kivételével mindenütt az április 23-án kialakult sorrend maradt az eredmény.


A szombaton kihirdetett eredmények ellen vasárnap 16.00 óráig lehetett fellebbezési kérelmet benyújtani a területi választási bizottsághoz. Az itt született döntés ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a megyei bírósághoz. Rytkó Emília elmondta, hogy a kecskeméti választókerület kivételével várhatóan május 5-én hirdetik ki a választások végeredményét.

Biztos többség

Annyi azonban eldőlt, hogy nem lesz abszolút többsége az MSZP-nek a következő Országgyűlésben. A jó eséllyel létrejövő MSZP-SZDSZ koalíció a kecskemémti körzet nélkül 210 mandátummal rendelkezik, a Fidesz, szintén a kecskeméti szavazás előtt 164 biztos mandátummal bír, az MDF-et 11 politikust képviseli, míg egy honatya a Somogyért színeiben nyerte meg a választást.


A külföldön leadott szavazatok eredményeként a Gyurcsány-kormány megalakulásának sem politikai, sem koalíciós akadálya nincs – jelentette ki Hiller István szocialista pártelnök szombat este az MTI-nek. “Az MSZP a 11 billegő körzetből hétben győzelmet aratott. (…) Ez azt jelenti, hogy a Gyurcsány-kormány megalakulásának sem politikai, sem koalíciós akadálya nincsen” – fogalmazott. Az MSZP elnöke szerint a mostani választás több tapasztalatot is hozott. Szerinte szükség lesz a választójogi törvény módosítására, átalakítására. El kell gondolkodni az ajánlószelvény és a kampánycsend intézményén, valamint a külföldön leadott szavazatok összeszámlálásának a technikáján. Ez utóbbi – megítélése szerint – lassú, nehézkes és bonyolult. “Van arra mód, hogy ezt könnyebben, gyorsabban, ugyanakkor a szavazás tisztességét senki által meg nem kérdőjelezhető módon csináljuk meg a következő alkalommal” – jelentette ki.

Szabálytalanságok nyomában


A szavazatok újraszámolását kérik a Fidesz-KDNP jelöltjei négy olyan választókerületben, amelyben a nem hivatalos végeredmény szerint az MSZP-s jelölt szoros eredménnyel győzött – tájékoztatta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szombaton az MTI-t. Szijjártó Péter felsorolta, hogy Győr-Moson-Sopron megye 3-as számú választókerülete mellett – ahol ő maga szorult a második helyre -, Bács-Kiskun megye 5-ös számú, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8-as számú és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületében kérik a szavazatok ismételt összegzését.


Ezekben a választókerületekben egészen kicsi a szavazatkülönbség az első és a második helyezett között, rendkívül magas az érvénytelen szavazatok száma és a párt delegáltjai “sok szavazatszámlálási szabálytalanságról tudósítottak”, olyanokról, amelyek a végeredményt is befolyásolhatták – mondta a szóvivő. Ezeken a helyeken is “több tízezer ember szavazott a Fideszre, és az ő véleményük tiszteletben tartása érdekében kezdeményezi a Fidesz a szavazatok újraszámolását” – indokolta a döntést Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy erre vonatkozó kezdeményezéseiket már benyújtották a választási bizottságokhoz.

Nyakó István az MSZP szóvivője azt közölte: pártja nyugodt szívvel várja a szavazatok újraszámlálását. Ez érdemben már nem befolyásolja azt, hogy 2006-tól 2010-ig “meghatározó, vaskos” többségű koalíció fogja vezetni a magyar köztársaságot” – tette hozzá. Nyakó István közölte, megérti, hogy a Fidesz az utolsó lehetőségeket is megragadja, de arra már nem talál magyarázatot, miért kell a szavazatszámláló bizottságokba delegált közalkalmazottakat, köztisztviselőket és a pártdelegáltakat megszégyeníteni, “kvázi csalással vádolni őket”. Megjegyezte: valószínű, hogy ha nem lett volna ilyen szoros az eredmény, akkor “ezek a delegáltak se vettek volna észre semmit”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik