Ez a „vicc” bármelyikünkkel megismétlődhet? A KGB elődszervezetében, az OGPU-nál például ez a kompromittálás nevű művelet bevett gyakorlat volt. Buda most felteszi a kérdést: kik állhatnak Debreczeni „feljelentése” mögött? Próbáltak nyomozni, de legfeljebb addig jutottak, hogy a botrány jól jöhetett azoknak a köröknek, amelyeket a neves közíró gyakran bírált élesen. Buda hipotézise szerint elég pontosan meghatározhatók a levél szerzői és a politikai megbízók is.
„A levél köztudomásúlag igénytelen módon fogalmazott, géppel írt dokumentum, nyelvtani és tartalmi hibáktól, tévedésektől hemzseg. Sokan emiatt tartják amatőr munkának. Mi más is magyarázhatná például, hogy Debreczeni munkahelyét a Dunántúlra („Dunán-Túl”) teszi, noha könnyen ellenőrizhető, hogy soha nem dolgozott arrafelé? Miért a számos téves dátum? S egyáltalán, miért írógépen készült a szöveg?
Vannak viszont jelek, melyek megkérdőjelezik a történetet, amit a Havaria Press Hírügynökség a levéllel kapcsolatban tálalt. A levél ugyanis – ellentétben a hírügynökség állításával – soha nem volt borítékban. A borítékba tett levélre az összehajtáskor élt húznak, azért, hogy a borítékba kényelmesen be lehessen helyezni. Ez a levél azonban nem volt leélesítve, olyannyira nem, hogy kihajtogatva a hevenyészett összehajtás helye nem csúcsosodott fel, ahogyan az a leélesített papíroldalaknál lenni szokott. A levélről készült másolaton az összehajtott dokumentumokat jellemző sávokat nem látjuk. Ez a tény természetesen csupán azt látszik cáfolni, hogy a hírügynökséghez valóban postán került volna a levél, inkább arra utal, hogy kézből kézbe adták.”
Buda ezután az események további láncolatán próbál végigmenni, feltéve logikus kérdéseket, például arról, hogy a feljelentő levelet először közlő Havaria Press – bár telefonon elérte a Berente nevű állítólagos tartótisztet – miért nem várta meg a közléssel a vele megbeszélt diskurzust? Mint tudjuk, Berente Károly, amint szóhoz jutott, cáfolta a Debreczenivel kapcsolatos híresztelést. Felveti a szerző azt is: vajon miért éppen őt nevezték meg, amikor – amint utóbb kiderült –, összvissz egyszer találkozott Debreczenivel. Buda ebből, s több más tényből arra a következtetésre jut, hogy a levelet titkosszolgálatban jártas személyek alkothatták azzal a céllal, amit minden országban tanítanak a kiképzéseken.
Az ÉS szerzője a szálakon haladva el is jut addig: „Különös, hogy a Havaria Press titkosszolgálati forrásokra hivatkozott a levél valódiságának alátámasztására (elhangzott a Magyar Televízió Az Este című műsorában, március 13-án), kijelentve, hogy két nemzetbiztonsági tiszt megerősítette a levélben foglaltak nyolcvan százalékát. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy az efféle konspiratív levelekben a tények nagy része valóban igaz, csak éppen a levont következtetés, vagyis a „maradék” húsz százalék nem. Vajon kik azok a titokzatos nemzetbiztonsági tisztek, akik ilyesféle nyilatkozatot adtak a hírügynökségnek?
A levél látszólagos amatőrségének Berente megvezetésén kívül tehát az is célja lehetett, hogy a hamis híresztelés érje el a kívánt hatást, Debreczeni erkölcsi hitele inogjon meg, a Népszabadságban 2006. március 11-én megjelent, Orbán Viktort a magyar parlamenti demokráciára leselkedő súlyos veszélyként meghatározó publicisztikájáról terelődjön el a figyelem. Amikor pedig kiderült, aminek természetesen ki kellett derülnie, nevezetesen, hogy Debreczeni nem volt ügynök, vagyis nincsenek róla dokumentumok a történeti levéltárban, akkor a nyilvánosságnak azt lehessen demonstrálni, hogy a feljelentés nem „komoly helyről”, azaz valamelyik politikai oldal „műhelyéből” származik, hanem egy szélsőséges egyéni akció eredménye.”
Nagy kérdés persze, mindez kinek volt az érdeke? Az ÉS szerzője joggal veti fel azok felelősségét, akik a titkosszolgálatok irányításával az elmúlt években bármilyen kapcsolatba is kerültek, s nem zárható ki, hogy árnyékszolgálattal rendelkeznek.
(A cikk teljes terjedelmében a pénteki Élet és Irodalomban olvasható.)
