Thürmer: a nagypártok a mi gondolatainkból táplálkoznak

A közvélemény-kutatók adatai szerint a Munkáspártnak az állami támogatást adó egy százalékért is meg kell küzdenie. Mi a párt célja 2006-ban: egy százalék vagy a parlamentbe jutás?

2002-ben 2,2 százalékot ért el a párt, minimális célunk, hogy ennél jobban szerepeljünk, maximális célunk pedig az öt százalék elérése. Jelölt-jelöltünk mind a 176 választókerületben volt, ezt nem minden párt tudta teljesíteni. Most folyik a kopogtatócédula-gyűjtés, ez nagyon nehéz, ma már azt mondhatom, ennyi jelöltünk nem lesz. Most a harc azért folyik, hogy minden megyében legyen a pártnak megyei listája. Ma még erre látok reális esélyt. Ha ez sikerül, mindenképpen jobb eredményt érhetünk el, mint négy éve.

Kik tartoznak a Munkáspárt törzsszavazóihoz? Körülbelül hányan vannak, mekkora a párt taglétszáma jelenleg?

Taglétszámunk nyolc és tízezer között van, de természetesen nem csak rájuk számítunk a választáson. Én azt tapasztalom, hogy a középkorúak támogatják a Munkáspártot, negyven-negyvenöttől fölfele. Olyanok, akik éltek a korábbi rendszerben, ma pedig számtalan gonddal találkoznak. Ha társadalmi kategóriát veszünk, a kisjövedelmű értelmiségiek, tanárok, orvosok és a munkásságnak egy növekvő része gyarapítja a szavazóbázisunkat. Természetesen a nyugdíjasok között is vannak támogatóink, de őket a nagypártok könnyen megszédítik az ígéreteikkel.

Mekkora tér marad a szociáldemokrácia útjára lépő egykori utódpárt MSZP mellett?

Az MSZP sajnos olyan, mint egy rákos betegség: mindent kiirt maga körül. Eltérően a Fidesztől, amely szövetségi rendszerekkel próbálja a jobboldalt magához kötni, az MSZP az elmúlt 16 évben mást sem csinált, mint lenyelte a baloldali szervezeteket. Ma már nincs Agrárszövetség vagy Szociáldemokrata Párt. Vagyunk mi, bennünket nem tudott magába olvasztani, és nem is fog tudni. Nagyon nehéz az MSZP árnyékában tevékenykedni, az MSZP tud ma kézzelfogható megoldásokat kínálni. De azért hagy nekünk teret: sajnos az MSZP kormányzata nem hozott jobb életet az embereknek, és ezt érzik. Azt is látják, hogy a botrányok köde körbeveszi az MSZP-t is. Van egy kiábrándultság a nagypártokból, tehát van reményünk arra, hogy szavazatokat kapunk.

A Munkáspártból nemrég kiszakadt egy csoport az egykori alelnök, Vajnai Attila vezetésével, és Munkáspárt 2006 néven új tömörülést alakítottak. Bár bejelentést tettek, a bíróság úgy ítélte meg, nem probléma a két párt hasonló neve. Nem tart attól, hogy a párt amúgy sem túl nagy szavazóbázisát jelentősen megosztja, megzavarja az új párt?

Nem kommentáljuk a bíróságok döntését. Furcsálltuk, hogy bejegyezte a Baranya Megyei Bíróság a nagyon hasonló nevű pártot, azt meg végképp furcsálltuk, hogy a legfelsőbb bíróság ezt helyben hagyta. Már a bejegyzésüket is sérelmeztük, azzal pedig végképp nem értünk együtt, hogy a párt rövidített nevét úgy fogadták el, hogy nálunk Munkáspárt, náluk Munkáspárt 2006. A mi ellenérvünk az volt, hogy ez könnyen összekeverhető. A legfelsőbb bíróság szó szerint azt válaszolta, hogy nem keverhető össze. Azokon a területeken – Baranyában, Somogyban, Budapest egy-két helyén – ahol a Vajnai-féle pártellenzéknek volt gyökere, és ahol most is próbálnak jelölteket állítani, ott van némi zavar. Ugyanazokat az embereket keresik meg, akiket mi is, de ez nem számottevő. Úgy gondolom, ez a párt olyan, mint a tavaszi hó, a választások után el fog olvadni.

A Munkáspárt programjáról viszonylag keveset lehet tudni. Melyek azok a sarkalatos pontok, amelyekkel esetleg a még bizonytalankodókat maguk mellé kívánják állítani?

A nagypártok választási programjai a mi gondolatvilágunkból táplálkoznak. Ez nem véletlen. Tizenhat év úgy telt el, hogy van néhány százezer, vagy esetleg egymillió ember, aki nagyon jól, és van kilencmillió, aki rosszul, vagy közepes szinten él. A tőke is rájött már arra, nem működik az, hogy mindig csak a morzsákat lökik a szegényeknek az urak asztaláról. Ezért jönnek elő a baloldali jelszavak a Fidesz és az MSZP programjában, és a külsőségekben is. Az MSZP már belevöröslött az erőfeszítésbe, hogy szociálisan érzékeny pártként próbálja eladni magát. A helyzet az, hogy ténylegesen kell valamit tenni, munkahelyeket kell teremteni, és ez a mi programunk. A különbség abban van, hogy Gyurcsány belenyugszik abba, hogy a munkahelyeket a multinacionális vállalatok hozzák létre, mi pedig azt mondjuk, hogy ezt döntően a magyar kis- és középvállalkozások támogatásával kellene elérni.

A másik programpont – és ezt rajtunk kívül senki sem mondja ki ilyen határozottan –, hogy csak akkor leszünk versenyképesek Európában, ha egészséges és kiművelt emberek élnek Magyarországon. Ehhez pedig ingyenes egészségügy és ingyenes oktatás kell. Ha bezárjuk a kórház vagy az iskola kapuját azáltal, hogy fizetni kell érte, kevesebben fognak odajárni. Ma még az a kérdés, hogy nem veszem meg a gyógyszert, mert nem telik rá, holnap pedig az lesz, hogy el sem megyek az orvoshoz, mert nem tudom kifizetni.

Kisebb államot, kétszáz fős parlamentet szeretnénk, de ami ennél is lényegesebb: a képviselői fizetést a mindenkori átlagfizetésre mérsékelnénk. Akkor nem lesz akkora tolakodás a hatalomért és a befolyásért.

Eredeti elem a programunkban, a nyugdíjba vonulás korhatárának visszaállítása nők esetében 55, férfiaknál 60 évre. Ugyanis nem következett be az a várakozás, hogy az EU-csatlakozás azonnali jövedelememelkedést idézett volna elő, vagy az elmúlt 16 év eredményeként a magyar nép könnyebben keresné meg a fizetését. Nagyon sokat kell dolgozni, hogy annyi pénz összejöjjön, amiből meg tudjak élni. Ez azt jelenti, hogy az emberek gyorsabban elhasználódnak.

Ez igaz, viszont ellenérv lehet, hogy így is egy nagyon szűk aktív dolgozó réteg tartja el az egyre szélesedő nyugdíjas rétegeket és a fiatalokat.

Majd ha ott leszünk a kormányban, ezt kiszámoljuk, de szerintünk ezt ki lehet gazdálkodni. Itt utalnék a következő munkáspárti sajátosságra: mi az ország pénzét másként osztanánk el és másként adóztatnánk. A mi szlogenünk: nagy adót a gazdagoknak, kis adót a szegényeknek. Ma az áfával szorongatják az embereket, miközben számtalan tőkejövedelem után egy fillér adót sem fizetnek. Mi azt mondjuk, azután is tessék sokat fizetni, viszont az áfa – amelyet valamennyien fizetünk – legyen kisebb és differenciáltabb: a mindenki által használt közszükségleti cikkek adója legyen nulla százalék, de mondjuk akinek magánhelikopterre vagy drága külföldi utazásra jut, az fizessen száz százalékot. A tőkét korlátozni kell annak érdekében, hogy a társadalomban meglevő termelőerőket kibontakoztassuk. Mi másra költenénk az ország pénzét: a GDP tíz százalékát az oktatásra, másik tíz százalékot az egészségügyre. Hogy valódi előrelépés legyen ezeken a területeken, ahhoz az kell, hogy évtizedeken keresztül erre fordítsa az ország a pénzét.

A Munkáspárt nyíltan vallja a kommunizmus elveit, nemrég a párt nevébe is bevették a jelzőt. Kevesen tudják azonban pontosan, hogy melyik irányvonalat követik? Önök szerint a kádári utat kellett volna folytatni ’89-ben? Hogyan képzelik a többpártrendszerbe illeszkedő kommunizmust?

Mindenki posztkádári ebben az országban, hiszen valamennyien a szocializmust követő rendszerváltás gyermekei vagyunk. Nem voltam a KISZ Központi Bizottság titkára, Magyarország miniszterelnöke pedig volt, ha nagyon feszegetnénk, hogy kinek nagyobb a múlthoz való kötődése, nem biztos, hogy én húznám a rövidebbet.

Az elmúlt negyven évben a munkásosztály és a dolgozó parasztság gyakorolta a hatalmat. Lehet, hogy nem mindig az ő képviselői voltak a miniszterek és a képviselők, de az biztos, hogy az ő érdekükben gyakorolták a hatalmat. Az ország pénzét úgy osztották el, hogy abból legyen balatoni szakszervezeti üdülő, ingyenes oktatás, nyugdíjrendszer. Ez vitathatatlan. Közben volt lopás és csalás, ez igaz. De most több a lopás és a csalás, és nem is úgy osztják el az ország vagyonát, mint kéne. Sok hiba volt a szocializmusban, ezeket meg kéne változtatni.

Önök kiállnak a kommunizmus múltja mellett is, tiltakozva az ellen, hogy az Európai Unió a kommunizmus bűneit a fasizmushoz hasonlóan elítélje. Ugyanakkor történelmi tény, hogy több millióan haltak meg a gulágon, vagy az ötvenes években több száz ember tűnt el. Ezzel is közösséget vállalnak?

Az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlése január végén megtárgyalt egy állásfoglalást, amely két részből állt: egy általános vélemény a múltról, a másik része pedig egy határozati javaslat, egy ajánlat, hogy az egyes nemzeti kormányok mit kell csináljanak. Az első részhez: kinek-kinek más a véleménye, aki a tőkésekhez tartozott, annak a szocializmus nem tetszik. Ma ők vannak többségben Európában, ők diktálnak és mondanak a múltról véleményt. Már az értékelésben sem tetszett, hogy összemosnak dolgokat. Akármennyire is vannak hasonlóságok a szocialista rendszerekben, nem mindegy, hogy Ceaucescu, Pol Pot, vagy Kádár. Magyarország a szocialista táborban a legvidámabb barakk volt.

A határozati javaslatot végül nem sikerült elfogadni, mert az európai szociáldemokrata pártok ezt elutasították, mivel egy véget nem érő boszorkányüldözéshez vezetett volna. Nemcsak arról van szó, hogy kereszteld át a Marx teret valami mássá, hanem akkor büntessük meg a ma működő kommunista pártokat. Úgy gondolom, hogy ezen az úton nem szabad járni.