Belföld

Ötödik elutasítását kapja Deutsch-Für

Sorban az ötödik elutasító határozatot kapja kézhez a napokban Deutsch-Für Tamás fideszes képviselő, miután a Népszava értesülései szerint a Legfőbb Ügyészség az Altus-ügyben (Szalay utca) tett panaszát is visszadobta.

Ezzel a Fidesz három feljelentése közül kettő már végérvényesen elvérzett. A Nomentana-panasz kapcsán még nem döntöttek.

Az ötödik elutasító határozatot veheti kézbe a napokban Deutsch-Für Tamás fideszes képviselő, miután a lap információi szerint a Legfőbb Ügyészség kikézbesítette a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gazdasági érdekeltségeivel kapcsolatos úgynevezett Altus-panasz ügyében hozott döntését is. Mint ismert, a Fidesz vezető politikusai (Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert, Szijjártó Péter) három különböző ügyben tettek be-, majd feljelentést.

A Fittelina Kft.-vel kapcsolatos beadványt a vádhatóság már elutasította, s ugyanezt tette az elutasítás miatt benyújtott panasszal is. Hasonló beadvány született az úgynevezett Szalay utcai ingatlanszerződések kapcsán is (Altus-ügy), amit az ügyészség szintén elutasított már. Deutsch-Für ez ügyben is panaszt jelentett be, s úgy tudjuk, hogy ez esetben is elutasítással élt a hivatalból illetékes Legfőbb Ügyészség. Arról, hogy a fideszes politikus kézhez kapta-e már az erről szóló határozatot, egyelőre nincs információ. Annyi bizonyos, hogy Deutsch-Für Tamás és képviselőtársai számára ez lesz az ötödik elutasító határozat, miután a Fittelina és az Altus-ügy végleg elvérzett, a Nomentana-ügyben pedig már szintén megszüntették a nyomozást – igaz, az ezt követően beadott panaszt még nem bírálták el érdemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik