Belföld

Gyurcsány: verseny és magántulajdon nélkül nincs egészséges gazdaság

Hat-hét ágazatot átfogó iparfejlesztés, Magyarország regionális üzleti és logisztikai központtá alakítása, valamint az idegenforgalom fejlesztése áll az MSZP kormányprogramjának középpontjában - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

“Van egy közös feladatunk a gyáriparosokkal: mindenkivel elfogadtatni, hogy a piac, a verseny és a magántulajdon nélkül nincs egészséges, versenyképes gazdaság” – hangsúlyozta
a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) hétfői rendezvényén a miniszterelnök. Hozzátette: ez akkor is igaz, ha Magyarországon, számtalan oknál fogva, sokan fenntartással fogadják a versenyalapú piacgazdaságot.

A miniszterelnök nyomatékosította: “Modern Magyarország nem létezik magántulajdon, verseny, szabályozott és kontrollált piacgazdaság nélkül”. Hozzáfűzte, hogy a magántulajdon alapú gazdaságnak együtt kell működnie a köztulajdont képviselő szervezetekkel.

Miután az elmúlt években sok piac- és versenyellenes megnyilvánulás hangzott el a közéletben, nem szerencsés, hogy az érdekképviseletek ezekben a témákban a függetlenség jegyében, egyenlő távolságot tartanak a megnyilvánulások között – rögzítette a miniszterelnök. Az üzleti közösség általában csendben van, amikor ezek az ügyek napirendre kerülnek, noha Magyarországnak világos beszédre van szüksége – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc az MSZP fejlesztéspolitikája három leglényegesebb elemének a hat-hét ágazatot átfogó iparfejlesztést, Magyarország regionális üzleti és logisztikai központtá alakítását, valamint az idegenforgalom, elsősorban a gyógyidegenforgalom és a falusi turizmus fejlesztését nevezte meg. Ehhez járul a közlekedési infrastruktúra és az oktatás, ezen belül is a reáltudományok átfogó fejlesztése.

A beszédben a miniszterelnök kitért az ország pénzügyi helyzetének szükséges stabilizálódására, rögzítve, hogy a jelzett fejlesztési program és a költségvetés egyensúlyának javítása mellett elképzelhetetlen radikális adó- és járulékcsökkentés. Az adó és járulékcsökkentés “felső határa” a törvényileg már elfogadott ötéves program lehet – tette hozzá. A magyar gazdaság adóterhelése az Eurostat szerint az EU átlagához közelít, 39 százalék, tehát Magyarország versenyképességének javulását nem a magas adóterhelés akadályozza, hanem például a rugalmatlan, nem teljesítményközpontú és nem szolgáltatásbarát államigazgatás – fogalmazott a miniszterelnök.

A foglalkoztatás kérdését elemezve Gyurcsány Ferenc elmondta: a fekete- és szürkegazdaság visszaszorítása, illetve a versenygazdaság kifehérítése a kormány és az érdekképviseletek számára egyformán életbevágó. Itt említette meg azt is, hogy 1998-2002 között a társadalombiztosításban bejelentett munkavállalók száma csökkent.

A magyar vállalkozásoknak olcsó, akár nulla százalékos kamat mellett kell hitelt nyújtani, de vissza nem térítendő tőkejuttatást csak nagyon kivételes esetben lehet adni – felelte egy kérdésre a miniszterelnök.

Az MGYOSZ a választások előtt, négyévente elkészíti gazdasági programját, amelyet elküld a parlamenti pártoknak, és meghallgatja véleményüket – mondta a bevezetőben Széles Gábor, az MGYOSZ elnöke. E programot Gyurcsány öszeegyeztethetőnek nevezte az MSZP programjával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik