Belföld

Fizetésképtelenek a drogszervezetek

A Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz, hogy az ICsSzeM kapjon feloldást a pályázati pénzek befagyasztása alól. Így ugyanis lényegében halálra vannak ítélve ezek – az egyébként állami feladatot ellátó – szervezetek.

A Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége (MADASZSZ) nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz. Mint Veres Ilona, a szövetség elnökségi tagja a FigyelőNetnek elmondta, a levélíráshoz végső elkeseredésükben folyamodtak. Annak ellenére ugyanis, hogy Magyarországon évek óta stagnál, illetve olykor enyhe emelkedést mutat a droggal élő fiatalok létszáma, a központi költségvetésből egyre kisebb forrás jut a megelőző és leszoktató programokra, a kábítószeres fiatalokat segítő civil szervezetek finanszírozására.

Pénztelenül

A tizenegy éve működő, állami feladatokat ellátó szervezeteknek tavalyelőtt még 1,68 milliárd forint volt a szaktárca (ICsSzEM) erre a célra fordítható forrása, idén már csak 996 millió forint. Ami önmagában is kevés, ám Veres Ilona szerint szűkösen, de talán elegendő lett volna a civil szervezetek működtetéséhez. A MADASZSZ tagjai azonban ehhez sem jutottak hozzá, mivel a minisztérium zárolta a pályázatokra fordítható pénzeket. Így a kormány minisztériumait tartalékképzésre utasító intézkedése végleg ellehetetleníti a szövetség tagjainak működését, mivel ezeknek – más civil szervezetekkel szemben – szinte egyáltalán nincsenek pályázaton kívüli bevételeik, csaknem kizárólag a minisztériumi pályázatokból tartják fenn magukat.

Noha év közben a szaktárca kiírta az előfinanszírozott pályázatokat, sőt, az eredményhirdetés is megtörtént, a munkát elvégezték, az elnyert pénzt azonban nem kapták meg a szervezetek. „Bár a szaktárca nyíltan nem mondta ki, hogy a kényszertakarékosság miatt állította le a pályázati pénzek kifizetését, azt különböző adminisztratív okokra hivatkozva a mai napig nem utalta át a szövetség tagszervezeteinek. Úgy hírlik, hogy a nyertes pályázatokat újra elbírálják majd, és csak 2006 januárjában utalják át a támogatást” – mondta Veres Ilona. Hozzátette: a kifizetések befagyasztása miatt ma már működésképtelenek: nem tudják fizetni az irodák bérleti díját, a rezsi számlákat, és az APEH-nél is elmaradásuk van.

Veszélyben a tűcsere program is

A pénzhiány következményeként jövő héten leállhat a tűcsere program, és ártalomcsökkentő methadont is csak az, a leszoktató terápiával kezelt drogbeteg kaphat, akit már korábban is ezzel kezeltek. Új pácienseket methadon kezelésre nem fogad a három nagy budapesti drogambulancia. Az áldatlan helyzeten az változtatna, ha – a felsőoktatási tárcához hasonlóan – az ICsSzEM is feloldást kapna bizonyos pályázati pénzek kifizetésének zárolása alól. Ezt az intézkedést várja a miniszterelnöktől a MADASZSZ. Ha ez nem történik meg, leáll a szervezetek munkája.

A szaktárcának még nincs ötlete a megoldásra

A civil szervezetek által felvetett problémával az Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium hetek óta foglalkozik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az adott költségvetési szabályok között rendezhesse a drogprevenciós pályázati támogatások ügyét. Komoly nehézséget jelent, hogy a minisztérium számára előírt maradványtartási kötelezettség érinti a pályázati támogatások bizonyos körét is. Az ICSSZEM folyamatos egyeztetéseket folytat az illetékes tárcával e kérdésben. Amint elfogadható megegyezés születik, a Mobilitásban megtörténik a szerződések aláírása, majd a kifizetések folyósítása. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a támogatási összegek átutalására ebben az évben kerüljön sor, kiváltképpen az előfinanszírozott pályázati kategóriák esetében – közölte a FigyelőNet kérdésére a szakminisztérium sajtóirodája. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik