Belföld

Répássy beperelte a MeH-et

Répássy Róbert fideszes képviselő munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a Miniszterelnöki Hivatal ellen.

Az ellenzéki képviselő szerint a Miniszterelnöki Hivatal internetes honlapján az „Üvegzseb Program” alapján közétett adatokból kiderül, hogy a Miniszterelnöki Hivatal több munkatársát is jelentős értékű megbízási szerződéssel foglalkoztatja.


A Btk. módosításába ütközik?

Répássy Róbert úgy véli, ez a 2005 szeptember elseje óta hatályos Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint a „munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás” törvényi tényállásába ütközik, ha ez a foglalkoztatási gyakorlat jelenleg is fennáll. A törvény indokolása szerint ugyanis „színlelt szerződés megkötése, mikor a tartalmi jegyek alapján tág értelemben foglalkoztatási jogviszonynak minősülő jogviszonyt más jogviszonynak (például megbízási, vállalkozási jogviszonynak) neveznek, és az adó- és társadalombiztosítási hatósággal szemben e más jogviszonyra vonatkozó szabályok szerint számolnak el. Ezt a kérdést a Munka törvénykönyvének módosítása véglegesen rendezte.

Mivel a fideszes honatya szerint a Miniszterelnöki Hivatal internetes honlapján közétett adatokból nem derül ki, hogy az egyes megbízási szerződések tekintetében kik a megbízók, azaz ki gyakorolja a munkáltatói jogokat, illetve az sem állapítható meg, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy rendelkezik-e a büntetőeljárás akadályát képező mentelmi joggal, ezért feljelentését a Legfőbb Ügyészségen teszi meg.


A MeH nem tud a perről


„A Miniszterelnöki Hivatal nem kapott semmilyen hivatalos megkeresést az ügyben” – mondta Batiz András a FigyelőNetnek. A kormányszóvivő hozzátette: a Miniszterelnöki Hivatal áll elébe minden vizsgálatnak. Mint Batiz András elmondta: jó jelnek tartja, hogy a jobboldal egyik vezető politikusa végre a jogállami utat választja, és megalapozatlan vádaskodások helyett vállalja a felelősséget a szavaiért. „Mivel Magyarország jogállam, ha jogsértés gyanúja merül fel valakiben, annak a megfelelő hatósághoz kell fordulnia” – véli a szóvivő.


Ami Répássy állításait illeti, Batiz András hangsúlyozta: a Miniszterelnök Hivatal mindenkit írásban megkötött szerződés alapján foglalkoztat és befizeti utána a közterheket. A hivatal folyamatosan vizsgálja az általa létrehozott szerződéseket, nemcsak a szerződés megkötése előtt, hanem a jogviszony fennállása alatt is, és amennyiben szükséges, haladéktalanul intézkedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik