Belföld

OÉT: több egyezség és vita a minimálbérről

Jövőre 4500, illetve 9000 forintra emelkedik a munkaadók által adható adómentes étkezési hozzájárulás, 19 000 forintra nő az adómentes iskolakezdési támogatás és 500 forintra emelkedik a belföldi, illetve 15 euróra a külföldi napidíj – állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén. A minimálbér összegéről továbbra sincs egyetértés.

Nem került bele a részegyezségekről aláírt tételek közé a szakszervezetek négykulcsos adótáblára vonatkozó javaslata. Azt sem sikerült elérni, hogy az egészségügyi hozzájárulás ne csak 2006 novemberétől, hanem már januártól csökkenjen nullára.

Az adómentesen adható béren kívüli juttatás értékhatára a bértől függetlenül évi 400 ezer forint lesz, és ezek korlátos körébe nem tartozik majd bele az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás, a szakképzést nyújtó képzés, a nyelvi képzés támogatása, illetve a kis értékű munkaadói ajándék.

A tanács nem kezdett részletes vitát a jövő évre országosan ajánlandó béremelési mértékről, illetve a minimálbérről. Dávid Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője elmondta: nem fogadják el, hogy a Munka törvénykönyvébe tételesen szerepeljen a minimálbér összege, arról a jövőben is az OÉT keretei között kell dönteni. A kormányzati és a munkavállalói oldal által tett javaslatok irreális, 10-12 százalékos minimálbér-emelést jelentenének. Szerinte az emelés nem haladhatja meg a GDP 3,5-4 százalékra várt bővülésének mértékét.

Kordás László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára a kormányoldal nevében elmondta, hogy jövőre 3,5-4 százalékos termelékenység-javulással, 2 százalékos inflációval, 0,5-1 százalékos foglalkoztatás-bővüléssel és 3 százalék feletti reálbérjavulással számolnak. Hozzátette: az alapminimálbért a létminimumhoz kell kötni és az ennél magasabb legkisebb bérről szükséges megegyezni a közép- és felsőfokú végzettségűek esetében.

Wittich Tamás, a szakszervezeti oldal szóvivője szerint a 4 százalékos GDP-javuláshoz igazodva az országosan ajánlandó reálbérbővülésnek is el kell érnie ezt a mértéket.

A pénteki nap eredménye, hogy adómentes lesz a helyi bérletek juttatása. A 10 százalékos társasági adó feltétele, hogy a társasági adóalany vagy az egyéni vállalkozó esetében egyaránt a minimálbér másfélszerese után fizessék a társadalombiztosítási járulékokat. Egyezség született arról is, hogy lakásvásárlásra a munkáltató adómentesen adhat ötévenként egymillió forintot.

A kormány vállalta, hogy az APEH havonta közzéteszi az üzemanyagárakat, és az általános személygépkocsi normaköltség 9 forintra emelkedik. A munkáltatók kérése alapján eltérhet majd a számviteli törvény szerinti elszámolástól a tenyészállatok bekerülési értékének elszámolása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik