A gyógyszerköltségek növekedését általában három fő tényezővel lehet magyarázni: (i) a gyógyszerek árának növekedésével, (ii) az eladott gyógyszerek számának, tehát a dobozforgalom növekedésével, valamint (iii) a forgalom átstrukturálódásával. Bár e tényezők hatásait igen nehéz egymástól szétválasztani, a költségnövekedés legjelentősebb okozójának mégis a fogyasztás szerkezetének átalakulását, a drágább, új, innovatív készítmények egyre gyakoribb használatát tekinthetjük. A gyártók is hamar felismerték, hogy a teljesen liberalizált magyar piacon alkalmazandó legsikeresebb stratégia az, ha a korábban külföldön már törzskönyvezett szereikkel jelennek meg a piacon és hatékony ügynökhálózatot működtetnek.
A magyarországi költségcsökkentés kísérletek, mind a gyártói, mind a kiskereskedői, mind a fogyasztói oldalt megpróbálják befolyásolni.
Gyártói oldalon a magyar rendszer kulcskérdése a gyógyszerek forgalomba hozatala. Ennek Magyarországon is alapfeltétele a szerek törzskönyvezése. Az Európai Unióhoz való csatlakozás után a törzskönyvezés lerövidült (maximálisan 210 napot vehet igénybe) és egyszerűsödött, így vélhetőleg ez a belépési korlát kevésbé gátolja majd a piacra lépést. A gyógyszerek piaci bevezetését ártárgyalás előzi meg. Ennek első szakaszában a gyártók árait rögzítik. (Ez lesz a támogatás alapja. Ettől elvileg eltérhet ugyan a gyártó, de ez esetben a különbség egy az egyben a beteg által fizetett térítési díjat terheli.) A gyártó által tett árajánlatot az OEP úgynevezett referenciaárakkal veti össze. Ilyen referenciaár kétféle lehetne: betegség vagy hatóanyag alapú. Eddig csak az utóbbit használják. Ha az OEP nem találja megfelelőnek az árat, új ajánlat tételére kérheti a gyártókat. Az ártárgyalás második szakaszában a készítményeket besorolják valamelyik támogatási kategóriába. A két szakasz, azaz az árazásról és a támogatásról szóló gyakran összekapcsolódik: például ha az OEP által javasolt alacsonyabb árat a gyártó elfogadja, akkor az OEP cserébe magasabb térítési kategóriába sorolja a készítményt. Ezen „kevert” alkufolyamat eredményeként az egyes gyógyszereket nem terápiás értéküknek megfelelően sorolják be valamely támogatási szintre.
A magyar rendszer 2003. február 1. óta él az ár-volumen megállapodás lehetőségével. Ilyenkor a gyógyszer forgalma alapján három sávot definiálnak, amelyekben a támogatás mértéke csökken. Ha a kiadások nem lépik át egy adott határt, úgy az OEP egyedül finanszíroz. Amennyiben a meghatározott finanszírozási korlátot meghaladja az adott gyógyszer forgalma, úgy a forgalmazó a túlköltés meghatározott hányadát visszafizeti. Ha pedig a kiadások ezen sáv felső határát is átlépik, akkor e fölött az összes támogatást vissza kell téríti az OEP-nek. Láthatóan a rendszer nem érinti a gyógyszer végső felhasználóját, a beteget.
Az árakra elvileg ható másik fontos tényező, a generikus helyettesítés: a gyógyszerész – hacsak az orvos a vényen ezt külön nem tiltja – a felírt gyógyszert az azzal azonos hatóanyagú és vele egyenértékű szerek közül olcsóbb készítménnyel helyettesítheti. A generikumok olyan termékek, amelyek olyan hatóanyagot tartalmaznak, amely szabadalommal már nem védett.
Ezek forgalmazása a piaci verseny szempontjából elvben előnyös, hiszen versenynyomást gyakorolnak mind az originális – vagyis új fejlesztésű, szabadalommal még védett – termékre, mind az egyéb generikus versenytársakra. Azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy többnyire igen erős a márkahűség, és az originális termékek helyzeti előnyét ezzel az eszközzel nehéz megtörni. Különösen a vényköteles gyógyszerek esetén igaz ez, ahol ehhez az erőteljes marketing, valamint az orvosok árérzéketlensége is párosul.
A kiskereskedelemi árrés 2001. júliusában változott. Korábban a 3500 forintnál drágább nagykereskedelmi árú készítmények esetén 16 százalékos árréssel dolgozhattak a patikák, azóta 630 forintban maximálták ezt az összeget. Ez csökkenti a kiskereskedelmi érdekeltséget a drágább készítmények forgalmazásában, és a fix kiszolgálási díjak felé való elmozdulást okoz. Az árrés befagyasztása miatt a kiskereskedőknek nagyobb fedezet kell – drágább készítmények esetén – a gyógyszerkészletezés és az azonnali beszerzés többletköltségeire, és emiatt megnőhetnek a „közvetett” fogyasztói költség (például a beszerzésre fordítandó idő vagy utazás többletköltségei).
A keresleti oldalon főleg a támogatás nagysága hat. Jelenleg a törzskönyvezett gyógyszerkészítmények körülbelül feléhez ad támogatást a biztosító, átlagosan 64 százalékos mértékben. Mivel az elmúlt 12-14 év során a törzskönyvezett gyógyszerek száma közel tízszeresére emelkedett, ez igen jelentős hányad.
Ugyanakkor a költségmegosztás fokozódásával a betegek által fizetett térítési díjak növekedésének üteme messze meghaladta a támogatási összegek növekedését. Mindez elvileg a gyógyszerfogyasztók költségérzékenységét fokozná, de ez nem biztos, hogy reaális elvárás, akkor, amikor különválik a fogyasztó (a beteg), a döntéshozó (az orvos), a döntést befolyásoló „megbízott” (az orvos és/vagy a gyógyszerész) és a finanszírozó (a társadalombiztosító).
A rendszer legnagyobb problémája, hogy hazánkban sem a finanszírozási, sem az orvosi-gyógyszerészi döntést nem befolyásolják az egészségügyi technológia-elemzés eredményei. A technológia-elemzés új technológiák, gyógyszerek etikai, gazdasági, társadalmi hatásait és az elérhető egészségnyereséget vizsgálja. Sok országban ezek eredményeire, elsősorban a költség-hatékonysági számításokra építik a döntést valamely szer támogatott körbe fogadásáról, illetve a támogatás szintjéről. Sőt, elvileg ezek eljuttathatóak szélesebb körhöz, például a gyakorló orvosokhoz, a gyógyszerészekhez is annak érdekében, hogy így befolyásoljuk az ő – gyakorlatilag a keresleti oldalt teljes egészében meghatározó – döntéseiket.
 |
 |
|
|
Forrás: Gulácsi – Dávid – Dózsa, Pricing ang Reimbursement of Drugs and Medical Devices in Hungary, European Journal of Health Economics, 2002. 3. 271-278
