Belföld

Megnyílt a Nemzeti Konzultációs Központ

Megnyitották a Nemzeti Konzultációs Központot. Az Orbán Viktor kezdeményezésére létrejött Konzultációs Testületnek otthont adó, pártoktól és politikától független iroda célja visszaadni a hitet, hogy az emberek szava is számít.

A Nemzeti Konzultációs Központot szerdán nyitották meg hivatalosan. A még márciusban Orbán Viktor kezdeményezésére alakult Nemzeti Konzultációs Tanács közéleti tevékenységének otthont adó iroda Budapest belvárosában, a Madách téren kapott helyett.


A központban hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között várják azokat, akik beszélgetni szeretnének a közélet dolgairól, konzultálni szeretnének a testület tagjaival, vagy éppen a 3,6 millió háztartásba a közeljövőben eljutó Konzultációs Kérdőívet szeretnék leadni. A Testület tagjai itt tartanak fogadóórákat az előre meghirdetett időpontokban, de Kudlik Júlia szóvivő szerint az alapító, Orbán Viktorhoz is be lehet majd jelentkezni a közeljövőben.

Az irodát egyébként teljes mértékben felajánlásokból, adományokból hozták létre. Magánszemélyek és cégek is hozzá járultak a helyiség berendezéshez, lakhatóvá tételéhez, sőt, egy élelmiszerbolt-hálózat fél éven keresztül vállalta, hogy harapnivalót biztosít a konzultációra várakozóknak. A központ dolgozói is önkéntesek, ingyen dolgoznak.


A bizalom és kifejezés hajléka

A NKT tagjai:

Finta józsef, építész
Hoffmann Rózsa, pedagógus
Iván László, gerontológus
Jókai Anna, író
Náray-Szabó Gábor, egyetemi tanár
Pozsgay Imre, politikus
Schöpflin György, EP képviselő
Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora
A testület szóvivője: Kudlik Júlia

„Ez az iroda egy hajlék mindazoknak, akik a magyar nemzetet sújtó konfliktusok, a széthullás, a bizalmatlanság ellen akarnak küzdeni. A Központ a bizalom és a kifejezés helye lehet” – mondta megnyitó beszédében Iván László egyetemi tanár, a Konzultációs Testület egyik tagja. Hozzátette, ez a kezdeményezés példa nélküli Magyarország legújabb kori történelmében, és célja egy nemzeti pszichoterápia, ahol visszaadják az embereknek a hitet, hogy az ő szava is számít. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem a politika szolgálatában tevékenykednek.

Ezt hangsúlyozta a Nemzeti Konzultációs Testület (NKT) szóvivője is. „Külön kell választani a politikát és a közéletet. Ez a kezdeményezés csak és kizárólag a közéletre vonatkozik. A testület tagjai közül egyikünk sem tagja egyik pártnak sem, és nem is volt soha, egyedül Pozsgay Imre kivétel” – mondta Kudlik Júlia a FigyelőNetnek. Hozzátette, ez nem kampány, mert senki nem akar meggyőzni  semmiről, csak véleményeket, ötleteket, javaslatokat várnak. „Az emberek csalódtak a politikában, mert az elmúlt tizenöt évben a fejük felett döntöttek. Most szeretnénk mindenkit megkérdezni, de nem meggyőzni” – hangsúlyozta a szóvivő. A kitöltött kérdőíveket pedig fel fogják dolgozni, és a faluparlamentek és az Új Budapest Központ segítségével a Konzultációs Testület egy anyagot fog összeállítani, amelyet valószínűleg az év végén hoznak nyilvánosságra. „Ezt annak a kormánynak a figyelmébe fogjuk ajánlani, amelyik 2006-ban megnyeri a választásokat, bármelyik párt is alakíthat majd kormányt” – mondta Kudlik Júlia.


Összefogás a közéletért

Az emberek politikában való csalódottságának leküzdését tartja a legfontosabb célnak a testület egyik tagja, Hoffmann Rózsa is. „A rendszerváltáskor várakozás és remény volt bennem, hogy végre olyan korszak jön el, amikor az ország sorsa iránt felelősséget érző emberek alakíthatják a dolgokat. Ebben sajnos csalódnom kellett: a politika saját törvényei és érdekei mentén döntöttek, az emberek pedig kiábrándultak a közéletből. Amikor azonban meghallottam Orbán Viktor ország-értékelő beszédét, rögtön az volt az első reakcióm, hogy igen, erre van szükség. Így amikor a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke egy szakmai fórumon felkért, nagy megtiszteltetésnek tartottam és azonnal igent mondtam” – mondta Hoffman Rózsa a FigyelőNetnek.


Hozzátette, külön örült annak, hogy végre van egy politikus, aki a pedagógus társadalmat is fontosnak tartotta bevonni. „Arra számítok, hogy sokak számára ez egy csatorna lesz véleménye kifejezésére, és az emberekbe visszatér a hit, hogy nem eredménytelen a közért cselekedni, gondolkodni. Másik oldalról pedig ez egy jó lehetőség a politikai döntéshozók figyelmét felhívni bizonyos problémákra” – véli a NKT pedagógus tagja. Hozzátette, vannak ugyan kételyei, valóban figyelni fognak-e rájuk, annak ellenére, hogy minden politikai erőnek ez elemi érdeke volna. „A Fidesz mindenképpen fel fogja használni az eredményeket, ebben biztos vagyok” – mondta Hoffmann Rózsa.


Lapunk kérdésére elmondta, bár nehéz a pártatlanságot hangsúlyozni úgy, hogy Orbán Viktor kezdeményezte a testület létrejöttét, de csak így tudtak ekkora nyilvánosságra szert tenni. „Ha nyolcan összefogunk, bármennyire is elismertek vagyunk a saját szakterületünkön, mégsem figyeltek volna fel ránk ennyien, mint így, hogy az ország legnépszerűbb politikusa állt mögénk” – véli Hoffmann Rózsa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.