A Kaiser Family Foundation által készített felmérés szerint, a négy és hat év közötti amerikai gyerekek fele játszott már számítógépes játékkal, a negyedük pedig rendszeresen teszi ezt. A kutatók azt is megállapították, amit a szülők már rég tudnak: a nyolc-kilenc év körüliek sokkal inkább „felnőttjátékokat” igényelnek – mobiltelefont, iPod-ot – mintsem hajas babát, vagy játékautót.
Egyáltalán: milyen a jó játék? 
„A játékok változása tulajdonképpen a világ fejlődését, alakulását tükrözi, hiszen a gyerekek a játékok segítségével ismerik meg a környezetüket. Ez történik manapság is; technikai változást élünk át, ami a játékok kínálatában is megjelenik. A játéktelefon csupán egy szimbólum a gyerek számára, amit hamar felad, és az igazi telefon után kezd el érdeklődni. Mellesleg az igazi telefon is 70 százalékban játék” – mondja Tészabó Júlia játékkutató. – „Brian Sutton-Smith úgy vélekedik, hogy a modern játék alapvetően elmagányosítja a gyerekeket. Ennek elsődleges oka az, hogy a gyerek, amikor játékot kap, egy cserefolyamatba kerül: a szülő ajándékoz, és cserébe azt várja, hogy a gyerek legyen jó, tanuljon rendesen, és hagyja békén apukát, anyukát. Menjen a szobájába, és játsszon egyedül a játékkal – a játék pedig így szocializálja magányra a gyereket.
A mai játékok túlnyomórészt úgy vannak kitalálva, hogy egyedül is játszhassanak velük. Manapság viszont a felnőtt munkák is legtöbbször magányosak (pl. irodai, számítógépes munkák), ami azt jelenti, hogy a magányos játék tulajdonképpen így készítheti elő a felnőttkort. Fontos megjegyezni, hogy a gyerekek számára a társas kapcsolatok mindig felértékelik a játékokat, ha tehát a szülők, kortársak együtt játszanak a gyerekkel, az mindenféle játék vonzerejét növelheti számukra.
|
Gyerekkorban, kb. 3-4 éves korig, amikor a gyerek már meg tudja különböztetni egymástól a külvilágot és önmagát (ezt nevezik úgy a pszichológiában, hogy kialakul a külső-belső mentális reprezentációja), nagyon fontossá válik képzelete fejlődése. Ezért kell minél több szimbólumjátékot játszania, azaz a játék közben a különböző tárgyakba szerepeket belevetíteni, például a seprűn lovagolni, ahol a seprű a lovat jelenti. 4,5-5 éves kora után már képes átlátni, hogy a játékokat szabályok vezérelhetik, ezért ekkor kezdődhet el számára a társas, szabályokon alapuló játékok korszaka (pl. bújócska, fogócska, stb.). Ezek a játékok pedig már a gyerekek szocializációjában, társas kapcsolataik fejlődésében tölthetnek be fontos szerepet.
Kisiskolás korukban viszont új feladattal kell szembenézniük; az írás, rajzolás, különböző kézműves tevékenységek gyakorlása közben a finoman koordinált, precíz, aprólékos kézimunkájukat, szem-kéz koordinációjukat kell, hogy fejlesszék. A konkrét játékok, a számítógépes játékok kényszerítőleg hatnak a gyerekekre, mert nem a gyerek vezeti a játékot. Ez inkább feladatmegoldás számukra, nem pedig játék. Ezen kívül ezek a játékok túlzó mértékben individualizálják is őket, hiszen a tevékenység magányosan történik, a számítógép előtt ülve.
A számítógépnek természetesen vannak lehetséges előnyei: pl. segít az olvasás, vagy a számolás megtanulásában, de nagyon fontosak az arányok: vagyis, hogy kiegyensúlyozottan szerepeljen a gyerek életében mindenféle játéktevékenység. Ezen kívül a számítógépek másik veszélye, hogy kialakulhat egy függőség, vagyis a gyerek minden más tevékenységgel szemben ezt preferálhatja. Rövidebb gyerekkor
Sokak szerint valóban lerövidült a gyerekkor, ami leginkább a külső világ privát szférába való betörésének köszönhető. A TV, és a rádió folyamatos jelenléte miatt a gyerekvilág védettsége megszűnt, a gyerekek pedig már nem elégszenek meg a játéktárgyakkal, hanem a felnőtt világot jelképező, valódi tárgyakat szeretnének.
A gyereknek is a tárgyi világ lett fontos, ami néhány évtizeddel ezelőtt csak egy későbbi életszakaszra volt jellemző. Ebből a szempontból valóban károsnak tarthatjuk a gyerekvilág „megszűnését”, és ezért az ingeranyagok kiegyensúlyozottabb összetételének megteremtését, egy harmonikusabb, a külvilágtól elzártabb privát szféra kialakítását tarthatnánk fontosnak a fejlődésben lévő kicsik számára.
Ezt a jelenlegi nehéz helyzetet talán az kompenzálhatja valamelyest, ha a szülők táncházakba, kézműves foglalkozásokra viszik el gyerekeiket, ahol ismét felfedezhetik a hajdani korok játékainak örömét.
Jó (-e a) sok játék?
Tészabó Júlia szerint ellentmondó vélemények vannak azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mennyire kedvező a gyereknek, ha sok játék veszi körül őt. Mert amellett, hogy a különböző játékok más-más képességeiket fejleszthetik, egyesek szerint mégsem előnyös, ha tobzódik a játéktárgyakban, mert emiatt könnyen szétszórt lehet a figyelme. 
Egyesek szerint a játék legyen minél egyszerűbb, letisztultabb, amibe a gyerek belevetítheti érzelmeit, fantáziája révén különböző szerepeket játszhat el vele. Mások azt állítják, hogy legyen minél részletesebb (pl. luxusbabák, vasút, stb.), amit a gyerek alaposan tanulmányozhat, ebből pedig absztrahálhat, kialakíthatja a saját sémáit. A két eltérő álláspont közül egyik sem kapott még végső bizonyítást; a legvalószínűbbnek jelenleg az tűnik, hogy összességében mindkét fajta játékra szükség van.
Gyakori jelenség, hogy a játékboltban a szülő inkább az egyszerű, klasszikus játékokat választaná gyerekének, míg a gyerek inkább a bonyolultabbat, „technikailag komplexebbet” preferálná. A többség általában az olyan játékokat szereti, ami mozog, „működik”, vagyis a felnőtt világot utánozza; ilyenkor a működésük felfedezése izgatja leginkább őket.
Tészabó Júliának az a véleménye, hogy a gyerekek játékvilágának alakulását jelenleg leginkább a játékipar szabja meg. Szerinte a szülők, pszichológusok feladata ebben a helyzetben az lenne, hogy felismerve a lehetőségeket, próbálják meg azokat minél jobban és előnyösebben kihasználni, gyermekeik javára fordítani – ahelyett, hogy a hajdan volt gyerekvilág szép emlékeit, klasszikus játékait vágynák vissza…
