Belföld

Hazaviszik a hasznot a külföldiek, de így is csökken a fizetési mérleg hiánya

A jegybank előzetes adatai alapján a folyó fizetési mérleg hiánya 1,712 milliárd euró volt 2004 negyedik negyedévében, így az éves hiány 2004-re 7,123 milliárd euró.

A hiány tavaly a második negyedévben 2,253 milliárd euró, a harmadik negyedévben 1,861 milliárd euró volt, így az első háromnegyed évi hiány az előzetesen közölt 5,3 milliárd euróval szemben 5,422 milliárdot tett ki.

Az elemzők korábban 2,0 milliárd eurós deficitet vártak a negyedik negyedévre, illetve 7,3 milliárdos hiányt az egész évre. A Napi Gazdaság szerdán közölt konszenzusa némileg kisebb várt deficitet jelez: a negyedik negyedévre 1,67 milliárdos, az egész évre pedig 7,0 milliárd eurós hiányt jelöltek meg.

A folyó fizetési mérleg hiánya 2003-ban 6,6 milliárd euró volt, az MNB februári inflációs riportjában 7,2 milliárd eurós deficitet prognosztizál 2004-re és 7,7 milliárd eurót 2005-re.


Elemzői vélemények


A vártnál kissé kedvezőbb fizetési mérleg egyben stabilizálódást is jelez – felelték az MTI által megkérdezett elemzők, akik 2005-re 7,1-7,3 milliárd eurós illetve 6,8-6,9 milliárd eurós folyó fizetési mérleghiányt prognosztizálnak.


Az áruforgalmi mérleg utolsó negyedévi alakulása azt jelzi, hogy a deficit zsugorodott, és biztató tendenciát mutat az egész éves 2,4 milliárd eurós deficit is – mondta Vojnits Tamás. Az OTP Bank elemzési igazgatója hozzátette: a bank nagyobb deficitet várt, novemberben még 7,5 milliárd euróra számított. “A tavalyi 7,1 milliárd eurós hiány a GDP 8,8-8,9 százaléka, de a korábbi metodika szerint számolva 6,6 százalék lenne” – mondta.


Az adatok elemzéséből látható, hogy a folyó fizetési mérleg deficitjének legnagyobb tétele, 3,7 milliárd euró, a profitrepatriálásból adódik, ami abból is következik, hogy az átmeneti gazdaságokban a külföldiek által is generált beruházási ráta igen magas – magyarázta Vojnits. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ország külső finanszírozási igénye a GDP 8,4 százalékára süllyedt a korábbi 9 százalék feletti értékről, ami a javuló áruforgalmi és szolgáltatási egyenleggel is összefügg. Az idén nem nem számít a fizetési mérleg lényeges romlására az OTP Bank, a deficit a 7,1-7,3 milliárdos sávba eshet, és semmiképpen sem haladja majd meg a 7,5 milliárdot – mondta Vojnits Tamás.


Némileg optimistább az Aegon Magyarország Vagyonkezelő Rt. 2005-ös prognózisa, amely szerint a folyó fizetési mérleg deficitje 6,8-6,9 milliárd euró lesz – mondta Heim Péter vezérigazgató. Véleményét arra alapozza, hogy 2005 első negyedévében folytatódik a 2004 utolsó negyedévében regisztrált tőkebeáramlás. Adósságtörlesztésre idén 2,8 milliárd eurót kell fordítani a tavalyi 3,8 milliárd euróval szemben, ami ugyancsak kedvező, s a külső finanszírozási igény is tovább mérséklődik, 2005-ben a GDP 8 százaléka lesz – tette hozzá.


A vezérigazgató szerint a külföldi befektetők akkor éreznek késztetést nagyobb arányú profit repatriálásra, ha erős a forint árfolyama. “Számításunk szerint jelenleg Magyarországon 30-35 milliárd eurónyi külföldi befektetés működik, s a tavaly keletkezett profit megközelítette a 6 milliárd eurót, amelynek közel 50 százalékát vitték ki a befektetők, a többit visszaforgatták” – mondta. Hozzátette: ha a forint gyengül, és/vagy a befektetési klíma javul, akkor lehet, hogy csak 40 százalékot repatriálnak.

PM:kedvező folyamatok a folyó fizetési mérlegben

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint az elmúlt évben kismértékben javult a magyar gazdaság külső egyensúlyi helyzete, a tőkemérlegben pedig több mint 300 millió euros aktívum jött létre. Együttvéve a nettó külső finanszírozási igény egy év alatt 400 millió euróval növekedett, a GDP 8,7 százalékáról 8,5 százalékra mérséklődött. A PM közlemény szerint a kedvező adatok azt mutatják, hogy az európai uniós csatlakozás számottevően javította Magyarország pozícióját
 
A fizetési mérlegben a negyedik negyedévben megállt a hiány növekedése, a külkereskedelmi mérleg az év egészében mintegy 500 millió euroval javult az előző esztendőhöz képest, és lényegesen kedvezőbbé vált a hiány finanszírozása a jelentős, mintegy 3,4 milliárd euros, adósságot nem növelő nettó tőkebeáramlás következtében. A tőkebeáramlás ugyanakkor kiugróan jó értéket mutat az elmúlt évek adataival összevetve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik