A Pénzügyi csúcstalálkozónak nevezett konferencia szervezője az ICEG Európai Központ és a Hungarian Business Leaders Forum volt. A rendezvény célja párbeszédet kezdeményezni a magyar politikai és gazdaságpolitikai elit két oldala között és megvitatni a tennivalókat a gazdaság mai helyzete, azaz az egyensúlyi növekedési pálya elhagyása kapcsán. Mindezek apropóját az éppen tíz éves Bokros-csomag adta.
Történelmi pillanat
Az előadók a konferencia lebonyolítása miatt nem reflektálhattak közvetlenül egymás mondanivalójára; erre csak a Pénzügyminiszterek eszmecseréje elnevezésű blokkban volt lehetőség. Ennek ellenére nem maradtunk “történelmi pillanat” nélkül: Gáspár Pál felvetésére, hogy rövidtávon az államháztartás melyik oldalán lehetséges kiadást csökkenteni, a pénzügyminiszter “várom a jótanácsokat” felkiáltással felelt.
Varga Mihály óvatlanul megemlítette, hogy az adószintet kell csökkenteni, de ehhez mérsékelni kell az államigazgatás létszámát is (úgy, hogy ne legyen lehetőség a tevékenységek kiszervezésére megbízási szerződéssel) és gazdasági szempontból koncentrálni kell a szétaprózott önkormányzati rendszert. A korábbi főpénzügyér szerint míg Svédországban alig több, mint 300, Nagy-Britanniában pedig 600 önkormányzat működik, Magyarországon mintegy 3200. Draskovics rutinosan lecsapott: amennyiben az ellenzék hajlandó támogatni azt, amit Varga említett, tehát a Fidesz kész lenne együttműködni a kétharmados önkormányzati törvény módosításában, “akár már holnap megkezdjük az egyeztetéseket”. A média hírérzékeny képviselői is azonnal vették a lapot és bekerítették a “történelmi pillanat” pózában beszélgető pénzügyéreket.
|
A konferencián kiderült, hogy a Bokros-csomag megítélésében ma sincs konszenzus, bár a legtöbb hozzászóló szükségesnek és megfelelőnek nevezte az 1995-ös megszorító intézkedéseket. Mellár Tamás és Varga Mihály jelezte, hogy akkor sem értett egyet minden elemével, Stumpf István pedig egyenesen a “rendszerváltás veszteseinek második szőnyegbombázásaként” aposztrofálta az intézkedéscsomagot. Érdekesség, hogy míg Varga szerint a 10 évvel ezelőtti döntések közül az azonnali forintleértékeléssel, az importvámpótlék és a csúszó árfolyam bevezetésével a Fidesz is egyetértett, Bokros és Surányi is kiemelte, hogy ezek az intézkedések önmagukban az IMF ortodox sokkterápiájának elemei.
A Bokros-csomag ezzel szemben heterodox stabilizációs program volt, amelynek a monetáris és fiskális visszafogás mellett lényeges eleme volt a jövedelempolitika, azaz hogy sikerült megállapodni a szakszervezetekkel a reálbércsökkentésben. Ez utóbbi intézkedés biztosította, hogy Magyarország nemzetközi versenyképességének javulása tartósnak bizonyult, és egyúttal visszafogta az infláció növekedését is, így a hagyományos ortodox terápiával szemben nem eredményezte a munkanélküliség növekedését, recessziót és inflációs spirál kialakulását.
Az előadások
Bokros Lajos nyitóelőadásában kiemelte, hogy habár újabb csomagra nincs szükség, de gazdaságpolitikai korrekcióra igen. Már a 2002-es kormányváltás után gazdaságpolitikai fordulatra lett volna szükség, ehelyett a Medgyessy kormány lett a rendszerváltás után az első, amely már hivatali ideje első részében sem fordított gondot a költségvetés és a fizetési mérleg egyensúlyának megőrzésére.
Magyarország három-négy év alatt elvesztette a kilencvenes évek egészében megvalósított szerkezeti reformok eredményeként élvezett előnyét, 2002 kirívó költekezése pedig egyenesen a “banánköztársaságok” közé emelte az országot. (Abban, hogy ma jobb a helyzet az 1995-ösnél, ugyanakkor szükséges kiegyensúlyozottabb, fenntartható pályára állítani a gazdaságot, általános egyetértés uralkodott.)
|
A leghevesebben ugyanakkor a monetáris politikát ostorozta, szerinte a forintárfolyam tönkreteszi a magyar mezőgazdaságot, a dezinfláció pedig a lakosságot. Növekvő bérek és eladósodás mellett ugyanis nem lehet organikusan inflációt csökkenteni, a külső egyensúly romlása túlzott keresletet és elfojtott inflációt takar a gazdaságban, ezért a mai inflációcsökkenés hosszú távú fenntarthatósága megkérdőjelezhető.
Draskovics Tibor szerint a Bokros-csomag legnagyobb eredménye, hogy 1995-ben megmagyarázták a társadalomnak a belföldi kereslet szűkítésének szükségességét. Ez “majdnem sikerrel létrehozott egy mentális váltást a magyar társadalomban” és 1998 legnagyobb, azóta mindkét oldal által elkövetett hibája az ettől való teljes elfordulás, a “van ingyenebéd” érzésének gerjesztése.
Azonban Draskovics felszólalásának legnagyobb része aktuálpolitikai kérdésekkel, elsősorban az egyensúlyi növekedés megbomlásával foglalkozott. Szerinte fordulat kezdődött 2004-ben, hiszen miután észlelték a bajt, nekiláttak a fokozatos kiigazitásnak és végbe is ment egy jelentős fordulat a gazdaságban. “A kormány stratégiája nagyon világos”, de csak akkor lehet gyors és drasztikus kiigazítást alkalmazni, ha a fiskális és monetáris politika között megvan a szükséges együttműködés és összhang. Kifejezte reményét, hogy a jövőben “talán értelmesebb lesz” a stabilitási és növekedési paktum és figyelmeztetett, hogy 2010-es EMU-csatlakozásunkra a legnagyobb veszély a 2006-os politikai kampány.
Békesi László szerint a jelenleg folytatott “eszeveszett” monetáris politika pótolhatatlan károkat okoz a gazdaságnak, az “elképesztően rossz” fiskális és jövedelempolitikánál is nagyobbat.
László Csaba is kiemelte, hogy 1995-ben jó volt a kormány kapcsolata a jegybankkal. Jelenleg pedig jó kiindulópont, hogy az euró 2010-es bevezetéséhez 2008-ig teljesítsük a szükséges feltételeket, ehhez azonban önmérséklet kell tanúsítanunk a kampányban: “szakmánk, felelősségünk, hogy egymást segítsük a politikusok féken tartásában”. Meg kell értetni például, hogy jelenleg nincs lehetőség komoly adócsökkentésre. (Az adócsökkentés kérdése sok előadásban előkerült, ám megítélése nem volt egységes: többen csökkenteni szeretnék az élőmunkát terhelő adókat, mások szerint az általános adószint mérséklésére jelenleg nincs mód.)
Varga Mihály szerint el lehetett volna kerülni, hogy az Alkotmánybíróság vessen véget az “alkotmányjogi ámokfutásnak” 1995-ben, épp ezért fontos tanulság, hogy a hasonló döntések előkészítése nagyobb körültekintést és demokratikus megközelítést igényel. Mítosz az is, hogy minden, ami 1995-ben történt, helyes és jó irányba vitte a gazdaságot, azóta viszont minden rossz irányba mutat. Kárhoztatta a Medgyessy-kormány tevékenységét: “olyan kormányt keveset ismerek, aki az egyébként is fűtött mozdony kazánjába még néhány lapát szenet rátesz”. Részben ez az oka, hogy a mai helyzet emlékeztet az 1995-ösre. Varga ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Csehországban és Lengyelországban a hazaihoz hasonló folyamatok zajlanak, a valuták felértékelődése is kísértetiesen hasonló, tehát szükségtelen a monetáris tanácsot kárhoztatni a piac döntésének eredménye miatt.
Kupa Mihály, Békesi László és Bokros Lajos
Kevesek vagyunk
Kupa Mihály szerint változni fog az EU euró-csatlakozással kapcsolatos politikája: nincs akadálya, hogy csatlakozzunk a GMU-hoz, “egy nagy túró a tíz csatlakozó súlya a többiekhez” képest.
Szapáry György előadásában a jegybank politikáját védte. Szerinte nem a forintkamatok, hanem az adósságállomány növekedése miatt nőttek tavaly a kamatkiadások, ezért nyilvánvaló, hogy a fiskális politikán kell változtatni, különös tekintettel a kormány gazdaságpolitikája hitelességének helyreállítására.
Oblath Gábor szerint a gazdaságban jelentős szerkezeti problémák vannak. A forint árfolyamának tudatos gyengítése azonban veszélyes, mert túllövéshez vezethet, és nincs itt az ideje az adócsökkentésnek sem. Megoldandó feladat, hogy a nominális bérnövekedés alkalmazkodjon a dezinflációhoz.
Bod Péter Ákos megjegyezte, hogy a háztartások pénzügyi megtakarításai elolvadtak ugyan, de a lakásépítés és autóvásárlás felfutása értelmezhető beruházásként is. Magyarország “mint telephely” számára pedig hátrányos a későbbi GMU-csatlakozás, így sürgős feladatok állnak a gazdaságpolitika előtt.
Csillag István értékelése szerint valójában a Bokros-csomag a “magyar modell”, amely megfelel a szakszerűség, erkölcsiség, kreativitás és felelősség követelményeinek.
Mizsei Kálmán felhívta a figyelmet a szociális dimenzióra, hogy párbeszédet kell folytatni a szociológusokkal. A versenyképesség kérdését szerinte nem csak a többi visegrádi országhoz képest kell vizsgálni, hanem szélesebb körben: Kína mellett Ukrajnát és Oroszországot említette kiemelten. Ő említette először Bokros Lajosnak az Élet és Irodalomban tavaly megjelent 130 pontját is, mint kiváló kiindulópontot a jelen gazdasági problémáinak megoldására és a strukturális reformok irányának meghatározására.
Jaksity György éles hangú, figyelemfelkeltőnek szánt előadásában kikelt a túlzott és nem hatékony állami szerepvállalás ellen. A tavaly Európa legbefolyásosabb fiatal üzletemberei közé választott fenegyerek szerint Magyarországon negyedmillió ember tart el tízmilliót. “Felejtsük el a vagyonadót, az állam adóbeszedési impotenciáját” ne az egyébként rendesen adózókon vezesse le.
Kovács Árpád és Mellár Tamás előadásukban keményen kritizálták a fennálló viszonyokat. A Bokros-csomag legkeményebb kritikusának azonban Stumpf István bizonyult. Szerinte ellentmondásosabb a lakosság megítélése a Bokros-csomagról, mint amit a szakmai felszólalók festettek róla. Voltaképpen három ember, az akkori miniszterelnök, pénzügyminiszter és jegybankelnök akartából vezették be a stabilizációs intézkedéseket, társadalmi egyeztetés nélkül. Ezzel “a magyar nemzet testén olyan sebeket ütöttek, amelyeket azóta is gyógyítunk”. Épp ezért a Bokros-csomag elemeit szerinte nem szabad alapvető értékké tenni.
