A hvg.hu pénteken közölte a Belügyminisztérium III/III-as főcsoportfőnöksége 1989-es tiszti állományának névsorát és rangfokozatait. A lista 206 tiszt nevét és rendfokozatát tartalmazza.
Az internetes lap szerint a nevek több, nagy példányszámban megjelenő újságban, könyvben, sőt tankönyvben is megjelentek már, többek között Kiszely Gábor Állambiztonság (1956-1990) című, több kiadást megélt könyvében.
Olvassa el Ki kicsoda az állambiztonságban? című összeállításunkat, melyben az elmúlt rendszer állambiztonsági rendszerével kapcsolatos alapvető fogalmakat tisztázzuk!
Operatív tisztek, hivatásos állomány, titkos megbízottak, titkos munkatársak, ügynökök, informátorok….
A lap hivatkozik az adatvédelmi törvényre, amely szerint, ha az adatokat állami vagy szolgálati titokká nyilvánítják, nem szabad kiadni és publikálni őket. Csakhogy a Dunagate-botrány nyomán 15 éve, jogutód nélkül felszámolt III/III. iratai 1995 óta nem titkosak többé – írják.
Emellett az Alkotmánybíróság 60/1994. (XII. 24.) határozata leszögezte, hogy a nemzetbiztonsági érdekre a III/III. Csoportfőnökséggel kapcsolatban nem lehet hivatkozni – olvasható a hvg.hu-n.
Listák versenyévé fajul a múlt tisztázása
Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese a hvg.hu oldalon közzé tett, a sorban immár a sokadik ügynöklistára reagálva az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy sajnálja, hogy a múlt tisztázása “listák versenyévé vált”.
A frakcióvezető-helyettes arra kérte a történeti levéltár vezetőit és munkatársait, hogy a különböző listákon hírbe hozott emberek számára soron kívül tegyék lehetővé, hogy múltjukat dokumentumokkal tisztázhassák.
Mint mondta, csak a levéltári törvény módosításának mielőbbi elfogadása teremtheti meg a nyilvános garanciákat a múlt feltárására.
A politikus szerint az eddig közölt listák nem teszik lehetővé a múlt teljes és árnyalt megítélését, nem tesznek különbséget kémelhárítók, hírszerzők és politikai besúgók között, nem teszik minden kétséget kizáró módon világossá, ki volt a hálózatok tagja, és ott milyen tevékenységet folytatott.
Burány Sándor szerint ebben a helyzetben a parlamenti pártok felelőssége nagyobb, mint korábban, hiszen az Országgyűlésnek kell a törvényes garanciákat megteremtenie a múlt megismeréséhez.
