Belföld

Továbbra is az inflációt meghaladó mértékben növekszik a hazai biztosítótársaságok díjbevétele. A növekedés tart, de valamelyest lassult a negyedéves adatok szerint.
2004. 05. 11. 09:16
A vártnál kisebb mértékben, 0,3 százalékkal nőtt az infláció áprilisban, éves szinten pedig 6,9 százalékkal nőttek a fogyaszti árak - közölte a statisztikai hivatal. Elemzők szerint a jó adat megállíthatja a forint gyengülését.
2004. 05. 11. 08:59
A csoportos létszámleépítés lezárultával a Magyar Posta Rt. a héten mintegy 200 dolgozónak mond fel; az elbocsátás alapvetően azokat a dolgozókat érinti, akik a budaörsi logisztikai központ üzembe helyezésével nem vállalták az ottani munkát - közölte Szűcs Ildikó, a társaság vezérigazgató-helyettese hétfőn az MTI érdeklődésére.
2004. 05. 11. 08:19
Elsősorban az uniós ügyekkel foglalkoznak majd azok a fiatal pályakezdő diplomások, akik gyakorlati képzését egy évig havonkénti bruttó 120 ezer forinttal támogatja a Munkaerő-piaci Alap - derül ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium internetes címén olvasható pályázati kiírásból.
2004. 05. 11. 07:50
Hogyan lehetne megvédeni a gyerekek jogait a digitális világban, és melyek ezek? Több szervezet tesz kísérletet arra, hogy választ adjon a kérdésekre, de a szülők figyelmére is szükség van.
2004. 05. 10. 17:08
Hétfőn hatalmas forgalomban 2,02 százalékkal 10 513,11 pontra gyengült a BUX, elsősorban a nemzetközi piacok gyengülését követve. Az index a napot 10 662,23 ponton kezdte, és egyben a nyitó bizonyult a nap legmagasabb értékének is.
2004. 05. 10. 17:05
Az osztrák vállalatok összesen egymilliárd eurós befektetéseikkel a legnagyobb külföldi beruházók és munkaadók közé számítanak Romániában. Összesen 2700 vállalat működik osztrák részesedéssel az országban, amelyek több mint 30 ezer főt foglalkoztatnak. A sör-, cukor- és karton csomagolóanyag gyártás területén a piacvezető szerepet osztrák vállalatok tudhatják magukénak.
2004. 05. 10. 15:31
Kiábrándító képet festenek az Európai Unióval kapcsolatos lelkesedésről, illetve annak hiányáról az Európai Bizottság legutóbbi közvélemény-kutatásai: a belgák nem lelkesednek az EU-bővítésért, az európaiak pedig az európai parlamenti választásokért.
2004. 05. 10. 15:01
A Fitch brit hitelminősítő intézet ésszerű döntésnek tartja az euró bevezetése céldátumának eltolását, mivel a korábbi, 2008 évi céldátum irreális volt, tekintett az államháztartás helyzetére - értékelte David Riley a Fitch, vezérigazgatója, aki hozzátette: Magyarországnak az euróövezethez való csatlakozása önmagában nem jár az ország hitelminősítésének felülvizsgálatával, módosításával.
2004. 05. 10. 14:52
Olvasói sztorik