Szerda hajnali adatok szerint négyen haltak meg abban a nagy erejű robbanásban, amely előző nap döntött romba egy gyárépületet Glasgow-ban; három további személy sorsa egyelőre bizonytalan.
Rakétatámadás ért Afganisztánban egy nemzetközi katonai bázist, amely a magyar egészségügyiek szálláshelyéül is szolgál. A délelőtti, kabuli robbanásban egy német megsebesült, a tíz magyar közül senki sem sérült meg.
Szlovákiában is élénk belpolitikai vitákat gerjeszt az iraki helyzet. Ott a dolgot az is komplikálja, hogy a kormányzókoalíció, amelynek tagja a Magyar Koalíció Pártja, kisebbségben van. Ez azonban most mégsem jelentett akadályt akaratuk érvényesítésében - számolt be a Magyar Rádió pozsonyi tudósítója.
2004. május 11., Budapest – A nemzetközi üzleti és pénzügyi megoldásokat képviselő LLP Budapest egyik rendszere, a SunSystems vállalatirányítási megoldás, új szerződésmenedzsment és automatizált számlázási funkciókkal bővült.
Lengyelország 2007-ben kész lesz arra, hogy csatlakozzon az Európai Unió árfolyamrendszeréhez, az ERM-II-höz, ami azt jelenti, hogy 2009-re bevezetheti az eurót - mondta a lengyel jegybank alelnöke.
Szerbiában őrizetbe vették az MK Komerc vállalat vezérigazgatóját, Sdjan Ilint azzal a gyanúval, hogy cége az Európai Unióból kedvezményes feltételekkel importált cukrot és törvénytelenül exportálta ugyanazt az árut az EU-ba.
Kedden délután 255,00/10 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, mintegy egy forinttal gyengébben a hétfői 256,05/25 forintos kurzusnál. A forint 9,67 százalékos pozíciója az intervenciós sáv erős oldalán 39 bázispontos erősödés a hétfő délutánihoz képest.
Tovább csökken a biztosítási piac koncentráltsága: 2004 első negyedévének végén alig változott az első hat legnagyobb biztosító közötti rangsor, ám közülük egy kivételével mindegyik veszített egy évvel korábbi piaci részesedéséből - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) idei első negyedéves adataiból.
Lengyel kormányzati elképzelések szerint a szénbányászat további átalakulásának még legkevesebb 19 ezer, de rosszabb esetben 22 ezer munkahely esik áldozatul 2006 végéig. Jelenleg még 31 ezer olyan bányaipari állás van Lengyelországban, amelyik nem közvetlenül kapcsolódik a kitermeléshez.
A repülés biztonságáért létrehozott Eurocontrol és az Evolit Informatikai és Szolgáltató Rt. szerződést kötött a nemzetközi szervezet budapesti szimulációs központjában lévő összes informatikai eszköz üzemeltetésére - közölte a társaság az MTI-vel.
Szerdán munkabeszüntetést tartanak a francia vasutasok, ezért május 12-én 20.00 órától május 14-én 8.00 óráig a francia vasúthálózaton késésekre és járatkimaradásokra kell számítani a belföldi és a nemzetközi vonatoknál egyaránt.
A német Volkswagen AG autógyár felkészült arra, hogy részvényeinek tíz százalékát Abu Dhabinak adja el, de az üzletre szeptember előtt nem kerülhet sor - nyilatkozta a cég vezérigazgatója, Bernd Pischetsrieder.
Kedden a BÉT-en a BUX délre 10724,75 pontig is erősödött, zárásra azonban az index 10538,62 pontra szállt alá, így a nap végén a nyereség a hétfői zárához képest csak 25,51 pontos, 0,24 százalékos lett.
Folytatódik a magyar katonák iraki bevetése. Kedden, a parlamenti szavazáskor ugyanis a Fidesz tartózkodott, az MSZP pedig nemmel voksolt arra az MDF-es javaslatra, hogy vonják ki a magyar katonákat Irakból , ha az ENSZ nem veszi át az irányítást június végén - írja az Origo.hu.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter kedden részt vett Brüsszelben az Európai Unió pénzügyminisztereinek szokásos tanácskozásán, az ECOFIN (Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa) ülésén. Ez volt az első alkalom, hogy a május elsején csatlakozott 10 ország pénzügyminiszterei teljes jogú tagként kapcsolódhattak be a testület munkájába - közölte a Pénzügyminisztérium.
A Goldman Sachs feladva eddigi álláspontját, miszerint az amerikai Fed a jövő év közepén emel először kamatot, most úgy véli, hogy erre már idén június végén sor kerül.
Hétfőn rekord szintre, gallononként (egy gallon = 3,78 liter) 1,941 dollárra emelkedett a töltőállomásokon a benzin ára az Egyesült Államokban, ami 9,7 százalékos drágulás az egy héttel korábbihoz képest.
Megérkezett az első hat darab Volvo 7700A típusú csuklós busz Budapestere abból az 50 darabból, amelyet a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Rt. a svéd Volvótól 3,1 milliárd forintért (darabonként mintegy 60 millióért) vásárolt. A BKV Rt. vezérigazgatója kedden vette át a buszokat a Volvo és a főváros vezetőinek társaságában.
Ötszázmillió forintos beruházással betoncserépgyártó üzemet épített Hajdúszoboszlón a Leier Tégla Kft.; az új gyárban az ünnepélyes átadást követően kedden kezdődött meg a termelés.
Az Európai Bizottság regionális kérdésekért felelős tagjai kedden óvatosan reagáltak Medgyessy Péter miniszterelnöknek arra a javaslatára, hogy az EU-tagállamok 2009-ben vizsgálják felül az unió kohéziós politikáját.