Belföld

Brüsszel óvatosan fogadta Medgyessy EU-javaslatát

Az Európai Bizottság regionális kérdésekért felelős tagjai kedden óvatosan reagáltak Medgyessy Péter miniszterelnöknek arra a javaslatára, hogy az EU-tagállamok 2009-ben vizsgálják felül az unió kohéziós politikáját.

Jacques Barrot úgy vélekedett, hogy “ez természetesen elképzelhető. De a 2006-tól 2013-ig terjedő időszakra szóló tervezés nagy előnye az, hogy olyan stabilitást jelent, amely hatékonnyá teheti a kohéziós politikát”.

Biztostársa, Balázs Péter szerint “az ötlet kitűnő”, de az is tény, hogy a tagállamok részéről erős igény mutatkozik a stabilitás iránt, a bizottság pedig szintén a stratégiai gondolkodás híve. Néhány év után, az addigi tapasztalatok birtokában valóban indokolt lehet a kohéziós politika áttekintése, de félidős felülvizsgálat helyett inkább kiigazításról kellene beszélni – tette hozzá.

Medgyessy Péter az Európai Bizottság 3. kohéziós fórumának hétfői nyitó napján elhangzott felszólalásában vetette fel a 2009-es felülvizsgálat lehetőségét. Ezt azzal indokolta, hogy addig várhatóan bekövetkezik a bővítés következő fordulója, újabb tagállamok vezetik be az eurót, emellett abban az évben a brüsszeli bizottság és az Európai Parlament is megújul.

Balázs Péter és Jacques Barrot fél éven át osztozik a regionális politikáért felelős biztos feladatkörén, és a kedden zárult fórum mérlegét is közösen vonták meg. A mintegy másfél ezer meghívott részvételével folytatott vitákból azt a fő következtetést vonták le, hogy széles körű támogatottságot kaptak a bizottságnak az EU 2006 utáni kohéziós politikájával kapcsolatos javaslatai.

Február 18-án közzétett harmadik kohéziós jelentésében a bizottság azt javasolta, hogy az EU a 2007-20013 közötti következő pénzügyi tervezési időszakban jelentős mértékben, összesen mintegy 336 milliárd euróra növelje a vidékfejlesztési és felzárkóztatási célokra szánt összegeket.

Azokra a felvetésekre, amelyek szerint a fórumon a bizottsági javaslatokat elutasító felszólalások is elhangzottak – elsősorban a nettó befizető tagállamok képviselői részéről -, a biztosok azt válaszolták, hogy a vita még csak most kezdődött.

Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy egyes nettó befizető tagállamok – például Franciaország – képviselői részéről is elhangzottak olyan vélemények, amelyek szerint nem szabad engedni a bizottsági javaslatokból. A bizottság a maga részéről azzal a fontos érvvel kíván hozzájárulni a vitához, amely szerint szigorúan meg kell követelni, hogy a kohéziós politika a versenyképesség javítására, a beruházások ösztönzésére irányuljon – közölte Barrot.

Balázs Péter úgy vélekedett, bölcs lépés volt a soros ír elnökség részéről, hogy a vitát egyelőre a tagállamok állandó képviselőiből álló bizottságban tartja. Másrészt elismerte, hogy bármilyen meggyőzőek legyenek is az Európai Bizottság eddigi érvei, valószínűleg új elemekkel kell majd kiegészíteni őket.

A magyar biztos szerint nem a bizottság pénzügyi javaslatai maximalisták; ezek mind a 2006 utáni költségvetésre, mind a kohéziós politikára nézve kiegyensúlyozottak. Inkább a nettó befizető tagállamoknak a közösségi költségvetés csökkentésére vonatkozó elképzeléseit lehetne minimalistának nevezni.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik