A dollárhoz viszonyítva újabb árfolyamrekordot döntött szerdán az euró, 11 óra után elérte az 1,3135 dollárt, gyorsan elhagyva a kedd esti, 1,3106 dolláros korábbi csúcsot. Ezzel az euró az 1,30-as legutóbbi lélektani küszöb átlépése után gyakorlatilag ellenállás nélkül megugrotta az 1,31-os szintet is, és október közepe óta további 7 százalékot erősödött az amerikai fizetőeszközzel

szemben. Ezúttal egyébként a dollár gyakorlatilag minden fontosabb valutával szemben gyengült: a svájci frankkal szemben például az 1,1543-as, közel 9 éves mélypontot jelentő szintre süllyedt.
Noha nem számít világvalutának, számunkra az is legalább olyan fontos, hogy ma egy dollárért mindössze 186 forintot kell adni. Ami pedig a forint sokat idézett volatilitását illeti, a hazai piacon mozgó befektetőknek vigasztaló lehet, hogy még az utóbbi évek komolyabb forintingadozásai is messze eltörpülnek a két világvaluta egymáshoz viszonyított – a két szélsőséges esetet vizsgálva 60 százalékos! – ármozgásához képest.
|
Elemzők alapvetően nem tudják sok újdonsággal magyarázni a dollár ismételt gyengülését, hiszen az elmúlt napokban semmilyen radikális fejlemény nem következett be. Természetesen a tartós és komplex okozati összefüggések továbbra is fennállnak, nevezetesen az amerikai folyó fizetési mérleg hiánya és a költségvetési deficit együttes hatása, amit az is tetéz, hogy az amerikai monetáris politika prioritásai sem mindig egyértelműek a piaci szereplők számára.
Jóllehet John Snow pénzügyminiszter november 15-én hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányzat az erős dollár híve, sokan mégis azt látják beigazolódni, hogy hogy a Bush-kabinet szándékosan tartja gyengén a zöldhasú árfolyamát a folyó fizetési mérleg deficitjének olcsóbb

Árfolyamtábla Londonban
finanszírozása érdekében, vagy legalábbis nem kíván beavatkozni a szabad piaci folyamatokba. (Nem elhanyagolható körülmény persze, hogy a „szabad” piaci mozgásokat erősen befolyásolja az ázsiai jegybankok – rendszeres intervenciókban megnyilvánuló – aktív árfolyampolitikája, amelynek jóvoltából a globális devizapiac összes feszültsége a dollár/euró viszonylatban csapódik le.)
Eközben persze az európai pénzügyérek sem törik magukat azért, hogy közelítsék az erőviszonyokat a világ legfontosabb valutapárjának küzdelmében. A november 18-án rendezett uniós pénzügyminiszteri és jegybankári találkozón például nem támogattak semmilyen válaszlépést az euró megfékezése érdekében, ami újabb nagyobb mértékű dolláreladásokat és gyengülést idézett elő.
|
Mindezek a tényezők persze már jó ideje fennállnak, egy-egy újabb bejelentés azonban bármikor olaj lehet a tűzre. Múlt pénteken például Alan Greenspan, a Fed elnöke adott hangot abbéli aggodalmának, hogy az amerikai folyó fizetési mérleg állapota fenntarthatalan, kedden pedig Oroszország jelentette be, hogy kilátásba helyezte euró-devizatartalékai növelését a dollár rovására. Ez önmagában persze nem kell, hogy lavinát indítson el, de mindenképpen jelzi a jegybankok átalakuló tartalékolási politikájának újabb irányát.
Az elmúlt 40 évben ugyanis a dollár volt minden, komolyabb tartalékokkal rendelkező központi bank elsődleges tartalékvalutája, a tartós leértékelődés nyomán azonban kezdi elveszíteni ezt a hegemóniát. Nem az orosz jegybank az első, amely dollártartalékai egy részét euróra konvertálná (erre már az ázsiai piacokon is volt példa), és minden bizonnyal nem is az utolsó a sorban.
A globális deviza-tartalékolási mechanizmus átalakulóban van – mutatnak rá elemzők -, ami a dollár visszaszorulását és egyben az euró sikerét is jelenti. Azt még nem lehet tudni, hogy milyen arányok alakulnak ki, hogy a devizatartalékok 80-20 vagy esetleg 60-40 százalékban oszlanak-e majd meg a két világvaluta között (az orosz központi bank esetében a BBC szerint már most 25-30 százalék az euró aránya), de az európai közös pénznem előbb-utóbb egyre népszerűbb nemzetközi tartalékolási eszközzé léphet elő.
