Belföld

Nagybankokat is érinthet a Parmalat-ügy

Hivatalosan több nemzetközi nagybankra terjesztették ki a vizsgálatot a Parmalat-ügyben banki manipulációk gyanújával.

A vizsgálatot kiterjesztették a Deutsche Bankra, a svájci UBS-re, az amerikai Citigroupra, a Morgan Stanleyre és az olasz Banca Intesa befektetés-kezelőjre, a Nextrára.

A Deutsche Bank szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a bankot hivatalosan még nem értesítették, a Citigroup és a Nextra nem volt elérhető, a Morgan Stanleynél és az UBS-nél nem kívánták kommentálni a közlést. Eddig a Parmalat-ügyben 29 magánszemélyre terjedt ki a vizsgálat, közülük kettő ellen már vádat is emeltek.

A Parmalat csődgondnoka, Enrico Bondi az elmúlt hónapokban több nagybankhoz – köztük a most vizsgálat alá vont pénzintézetekhez is – kártérítési igényt nyújtott be. Júliusban beperelte a Citigroupot és leánybankjait New Jerseyben, a Parmalat pénzügyi összeomlásában játszott tevőleges szerep vádjával, az okozott kár megtérítését követelve.

A Citigroup erre válaszul nemrégiben maga is bírósági keresetet adott be a Parmalat csődgondnoka és átszervezési terve ellen. A bank jogi tanácsadói szerint az átszervezési terv sérti a befektetők és a hitelezők érdekeit.

Az idei első nyolc hónapban 2,78 milliárd euróra csökkent a Parmalat forgalma a tavalyi első nyolchavi 3,6 milliárd euróhoz képest. Az üzemi eredmény viszont 152,7 millió euróra nőtt a tavalyi első nyolc hónap 75,9 milliója után. A Parmalat felügyelőbizottsága korábban jóváhagyta azt a tervet, amely szerint a jövő év első negyedében visszavezetnék a tőzsdére a megújult céget, amelyet tavaly decemberben függesztettek fel a milánói tőzsdén. Az új Parmalattól jövőre már nyereséget várnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik