Belföld

Uniós rovó a konvergenciaszabályokat sértőknek

Az Európai Unió soros holland elnöksége csütörtökön figyelmeztette a szervezet négy tagállamát, hogy megsértheti a monetáris unió szabályait.

Németország, Olaszország, Görögország és Portugália, ha nem hoz további megszorító intézkedéseket, akkor jövőre áthághatják az euróövezet egyik legszigorúbb szabályát, s az államháztartási deficitjük meghaladhatja a GDP 3 százalékát.


Az adatot Gerrit Zalm holland pénzügyminiszter közölte, beszámolva az EU-tagországok pénzügyminisztereinek csütörtöki luxemburgi tanácskozásáról. Zalm ugyanakkor üdvözölte, hogy a francia deficit az előrejelzések szerint jövőre 3 százalék alá kerül.


A vezető német gazdasági intézetek e héten közzétett előrejelzése szerint a hiány szintje Németországban 2005-ben elérheti a GDP 3,5 százalékát – amivel Berlin immár a negyedik egymást követő évben sértené meg az EU-szabályokat.


Hans Eichel német pénzügyminiszter erre reagálva még Luxemburgba indulása előtt további költségcsökkentő intézkedéseket ígért, de részleteket nem közölt.


A másik három érintett ország viszont azt állítja, hogy 2005-ben a deficitszintjük 3 százalék alatt lesz – amivel viszont a jelek szerint az Európai Bizottság (amely jövő héten hozza nyilvánosságra előrejelzését, de a pénzügyminiszterek előtt már most ismertette az adatokat) nem ért egyet.


A tanácskozáson szó esett a magas olajárak világgazdasági hatásairól, az esetleges kompenzálás lehetőségéről, illetve a statisztikai fegyelem fokozásáról.


Az első témakör kapcsán Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára – az ülésen részt vevő magyar delegáció vezetője – az MTI-nek elmondta: a pénzügyminiszterek szerint a magas olajárak valóban megterhelhetik a gazdaságot, de az volt a többségi vélemény, mindez nem jelenti azt, hogy emiatt hozzá kellene nyúlni az energiaadókhoz. Egyben úgy vélték: az sem célszerű, hogy egyes országok bizonyos csoportoknak külön támogatásokat adnak.


A statisztikai kérdéskör azért került napirendre, mert az új görög kormányzat nemrégiben jóval nagyobb deficitadatokkal” lepte meg” Brüsszelt, mint amelyek elődjének statisztikai jelentésében szerepeltek az elmúlt évekre vonatkozóan. A pénzügyminiszterek leszögezték: a költségvetési adatok ilyen jellegű felülvizsgálata többé nem történhet meg az EU-ban.


Katona szerint mindenki egyetértett abban, hogy le kell vonni a tanulságokat – s az is felvetődött, hogy az ilyen esetek elkerülésére növelni kell az EU statisztikai hivatalának hatáskörét.


A magyar államtitkár egyébként elmondta: a tanácskozáson szó esett az Európai Unió következő, 2007 és 2013 közötti költségvetési periódusának előkészítéséről, arról, hogy miként lehet megteremteni a megfelelő egyensúlyt a költségvetési fegyelem és a rugalmasság között, milyen legyen a következő költségvetés fejezeti szerkezete, s milyen szerepe legyen a kohéziós politikának. Katona leszögezte: Magyarország számára fontos, hogy a kohéziós politika megfelelő hangsúlyt kapjon, s ő a tanácskozáson is kiállt emellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik