Belföld

Gyorsult a mezőgazdasági termékek drágulása

A mezőgazdasági termékek termelői ára júliusban 7,7 százalékkal emelkedett 2003 júliusához képest, míg a a január–júliusi átlagos áremelkedés 7,6 százalékos volt.

A KSH gyorsjelentése szerint a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára idén január–júliusban 12,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A termelők jövedelmi helyzete az év első hét hónapjában 4,2 százalékkal romlott az árviszonyok változása következtében.

2004. január–júliusban a gabonafélék árszintje 32 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A júliusi árszínvonal az előző évit csak 8,5 százalék haladta meg, ezen belül az (idei betakarítású) takarmánybúza ára 22 százalék csökkent, míg a (tavalyi termésből származó) takarmánykukoricáé 37 százalékkal nőtt. A burgonya ára a tavalyi első hét hónaphoz képest idén csaknem 15 százalékkal emelkedett, de a júliusi ár már közel 28 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban

A zöldségfélék ára átlagosan nem változott, a gyümölcsféléké 18 százalékkal csökkent. A vágóállatok termelői ára idén 7,5 százalékkal emelkedett a 2003. január−júliushoz képest, ezen belül a vágósertés termelői ára – a júliusi 43 százalékos emelkedés következtében – 9,3 százalékkal növekedett, a vágóbaromfié 5,9 százalékkal nőtt. A tej termelői ára 11 százalékkal volt alacsonyabb, a tyúktojás ára csaknem 19 százalékkal volt magasabb a tavaly január−júliusinál.

2004 első hét hónapjában a mezőgazdasági ráfordítások között a takarmányok ára emelkedett a legnagyobb mértékben (25,5 százalékkal) az egy évvel korábbihoz képest. A mezőgazdasági termeléshez felhasznált energia áremelkedése 12,5 százalékos volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik