Belföld

Több kiskereskedelmi üzlet nyílt, mint amennyi bezárt

Magyarországon egy év alatt - 2003. június 30. és 2004. június 30. között - közel 24 ezer üzlet zárt be, és 25 ezer új üzlet kezdte meg működését.

Idén június 30-án Magyarországon 112 ezer vállalkozás összesen 165 ezer kiskereskedelmi üzletet működtetett, melyek eladóterének összesített alapterülete 16,6 millió négyzetméter, átlagos alapterülete101 négyzetméter volt. 2004 I. félévében folytatódott az üzlethálózat gyors átalakulása, miközben több területen a telítődés, illetve a koncentráció jelei mutatkoztak.

A kiskereskedelmi üzletállomány gyors átalakulására jellemző, hogy egy év alatt (2003. június 30. és 2004. június 30. között) közel 24 ezer üzlet (az üzletek 14 százaléka) zárt be, és 25 ezer új üzlet (az üzletek 15 százaléka) kezdte meg működését. Évek óta megfigyelhető, hogy a legtöbb új üzletet a IV. negyedévben nyitják, és a legtöbb üzletbezárás az I. negyedévben történik, míg a II. és III. negyedév a lassú gyarapodás időszaka. Ennek megfelelően a működő üzletek 2004. június 30-i, több mint 165 ezres állománya 1248 üzlettel haladta meg az egy évvel, 272-vel az egy negyedévvel korábbit, de – a jelentősebb I. negyedévi visszaesés következtében – 32 üzlettel elmaradt a 2003. december 31-i állapottól.

Miközben az üzletek száma 2004. I. félévében kissé csökkent, eladóterük összes alapterülete közel 50 ezer négyzetméterrel nőtt, átlagos alapterületük 100 négyzetméterről 101 négyzetméterre emelkedett. Az üzletállomány átalakulásának egyik fő jellegzetessége az új típusú, nagy alapterületű kiskereskedelmi létesítmények térnyerése. A bevásárlóközpontok közül az I. negyedévben nyílt meg a pécsi Árkád, a II. negyedévben a budapesti Récsei Center, valamint a veszprémi Balaton Plaza. A hipermarketek sorát az I. negyedévben a gyöngyösi Tesco és a pécsi Interspar, a II. negyedévben a szolnoki Cora és a kiskunhalasi Tesco gyarapította.

Az üzletek átlagos alapterületének I. félévi kismértékű emelkedését a gépjármű-szaküzletek, gépjárműüzemanyag-töltőállomások, motorkerékpár- és alkatrész-üzletek, bútor-, háztartásicikkszaküzletek alapterületének növekedése és a vegyes termékkörű (élelmiszer, illetve iparcikk jellegű) üzletek alapterületének csökkenése alakította. Június végén összesen 122 üzlet rendelkezett 5000 négyzetméternél nagyobb alapterülettel. Közülük a legnagyobb számban élelmiszer jellegű vegyes (45), iparcikk jellegű vegyes (37), építőanyag- és barkácsáruház, illetve üzlet (21) volt.

Legnagyobb számban a könyv-, újság-, papíráru- és egyéb iparcikk- (közel 500), az iparcikk jellegű vegyes (kb. 250), a gépjármű- és járműalkatrész- (kb. 180), valamint a bútor-, műszakicikkés építőanyag-üzletek (kb. 160) hálózata gyarapodott az I. félévben.

Területi elhelyezkedés szerint, az I. félévben az üzletek száma és alapterülete a legjelentősebben (221 üzlettel, illetve 75 ezer négyzetméterrel) a közép-magyarországi régióban (Budapesten 171 üzlettel, 46 ezer négyzetméterrel, Pest megyében 50 üzlettel, 29 ezer négyzetméterrel) nőtt. Kisebb mértékű növekedés valósult meg Észak-Alföldön (41 üzlettel és 9 ezer négyzetméterrel) is. Dél-Alföldön az üzletszám emelkedése az alapterület csökkenése mellett következett be, míg Dél-Dunántúlon ezzel ellentétesen az üzletszám csökkenéséhez az alapterület növekedése társult. A többi régióban mind az üzletszám, mind az alapterület csökkent 2004. I. félévében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik