Belföld

Szisztani ajatollah Nedzsefbe tart

Irak legbefolyásosabb síita vezetője, Szisztani ajatollah hazatért a londoni orvosi kezelésből. Az ajatollahtól sokan a nedzsefi konfliktus rendezését várják -írja a BBC Online.

Az ajatollah egy nappal az után érkezett, hogy az iraki kormányfő ismételten arra figyelmeztette Szadr híveit, hogy fegyveres akcióval fogja elmozdítani a holtpontról a nedzsefi konfliktust. Szisztani felkérte híveit, hogy Nedzsef megmentése érdekében álljanak készen arra, hogy az ostromlott városhoz vonuljanak.

A BBC Online szerint Szisztani fontos szerepet játszhat a konfliktus rendezésében, hiszen már egy korábbi felkelés esetén is sikerült közbenjárnia a tűzszünet megkötésénél Szadr és az amerikai sereg között. Nem valószínű, hogy Szadr megtagadná az ajatollah bármilyen parancsát, még ha Ali Imám Sírjának elhagyására szólítana is fel. A Szadr nevében nyilatkozó Ali Smeisim szerint Szadr készen áll a tárgyalásokra.

Közben szerda hajnalban Nedzsefnél ismét súlyos harcokra került sor, amerikai hadigépek bombázták a várost. A Reuters szerint Szadr hadserege még mindig kezében tartja a szent mecsethez vezető utakat, közben az amerikai sereg a támadás hadi stratégiáját tervezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik