Belföld

Mindenki bukott az állampapír-befektetéseken

Az idén a második negyedévben az állampapírpiacon nagyobb mozgások történtek, mint a korábbi negyedévekben, a legnagyobb mértékben a pénzügyi vállalatok részesedése emelkedett a forgalomban lévő állományban.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői közlése szerint a negyedév során szinte valamennyi szektor árfolyamveszteséget szenvedett az állampapír-piaci portfólióján. A külföldi befektetők ezzel szemben jelentősen csökkentették állampapír-befektetéseiket, amelynek hatására e szektor állampapír-piaci súlya a két évvel ezelőtti szintre esett vissza.

A tőzsdei részvények esetében a nem pénzügyi vállalatok léptek fel jelentősebb vevőként, míg velük szemben a pénzügyi vállalatok szerepeltek eladóként. A tulajdonosi szektorok szerinti megoszlásban számottevő változás nem következett be. A tőzsdei részvényeken – ellentétben az állampapírokkal – valamennyi jelentősebb szektornak árfolyamnyeresége keletkezett.

Az állampapírok piaci értéken számított állománya az idén a második negyedévben 2 százalékkal 8 361,6 milliárd forintra emelkedett. A növekedést kizárólag a kincstárjegyek állományának 10 százalékpontos emelkedése okozta. A háztartások tulajdonában lévő állampapírok piaci értéke mintegy 20 milliárd forinttal emelkedett, ami teljes mértékben a lakossági befektetők tényleges 20,6 milliárd forint értékű vásárlásának tulajdonítható.

A lakosság birtokában lévő államkötvény-állomány 4,4 milliárd forintos csökkenése mellett, 24,3 milliárd forinttal nőtt a szektor tulajdonában lévő rövid lejáratú állampapírok piaci értéken számított állománya. A külföldi befektetők a második negyedévben nettó állampapír eladók voltak 154,9 milliárd forint értékben, és emellett portfoliójukon 40,2 milliárd forint nagyságú árfolyamveszteséget is elszenvedtek. Mindezek eredményeként a nem-rezidensek tulajdonában lévő állomány jelentősen, 195,1 milliárd forinttal csökkent, így a szektor súlya a forgalomban lévő összes állampapír-állományban a negyedév végére 28,7 százalékról 25,8 százalékra esett vissza.

A pénzügyi vállalatok tulajdonában lévő állomány árfolyam-értéken számított nagysága számottevően, 378 milliárd forinttal nőtt a második negyedévben. A szektor állampapír befektetései elsősorban a 435,5 milliárd forint értékű nettó vásárlás következtében emelkedtek. Az államháztartás részesedése, illetve az államháztartás tulajdonában lévő állampapírok piaci értéken számított állománya kismértékben emelkedett az elmúlt három hónap folyamán. A tőzsdei részvények állománya piaci értéken az első negyedévi 600,3 milliárd forintos emelkedés után a második negyedévben 122,4 milliárd forinttal, 3 százalékkal tovább nőtt, és június végén 4 192,8 milliárd forintot tett ki.

A háztartások részvényvásárlása, szemben az előző negyedévvel, meghaladta az eladások értékét 1 milliárd forinttal. A háztartásoknak ezzel egyidejűleg 6,9 milliárd forint árfolyamnyeresége keletkezett, így részvényállományuk összességében 7,9 milliárd forinttal nőtt. Június végén a tőzsdei részvények 4,4 százaléka volt közvetlenül a háztartások tulajdonában, ami 0,1 százalékponttal magasabb a március végi részesedésnél. A külföldi befektetők a második negyedévben, ha alig érzékelhetően is, de ismét nettó részvényvásárlók voltak 0,7 milliárd forint értékben.

A külföldi befektetők részvényállománya 73,6 milliárd forinttal emelkedett, relatív súlyuk azonban 0,5 százalékponttal csökkent, így 74,4 százalékot tett ki június végén. A pénzügyi vállalatok ezúttal is nettó eladók voltak a tőzsdei részvények piacán, összességében 23,6 milliárd forint értékben. Ezzel párhuzamosan viszont 12,5 milliárd forint árfolyamnyereségük keletkezett. Így a pénzügyi vállalatok tőzsdei részvényállománya összességében 11,1 milliárd forinttal csökkent, részesedésük viszont 0,5 százalékponttal, 6,6 százalékra mérséklődött.

A befektetési jegyek állománya nettó eszközértéken a második negyedévben 5,2 százalékkal 795,3 milliárd forintról 836,6 milliárd forintra emelkedett. Az egyes tulajdonosi szektorok részesedése az előző negyedévhez képest alapvetően nem változott, az állományok nagysága, néhány kivételtől eltekintve, kisebb mértékben emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik