Belföld

Orbán: nincs vezetése az országnak

A Fidesz elnöke a Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfalun, a Szent István téren állított Szent István-szobor felavatásán beszélt a belpolitikai helyzetről.

Orbán Viktor szerint az államalapítás évfordulóján nincs feje, nincs kormánya, nincs vezetése Magyarországnak. Ehelyett van egy bukott miniszterelnök, egy bukott kormány és egy elbukott kormányprogram, valamint zűrzavar, kapkodás, posztok közötti huzakodás és bizonytalanság – jelentete ki a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke. Orbán Viktor kiemelte: “Miközben az önjelöltek egyre hosszabb sora kígyózik a bársonyszék felé, itt áll előttünk az egyre súlyosabb válsággal küszködő magyar gazdaság”. “A helyzet súlyos és aggasztó” – tette hozzá. “Nő a munkanélküliség, emelkednek az árak, a közvagyont széthordják. Az államadósság szintje lassan a szánk széléig emelkedik, és megfojt bennünket. A költségvetés megbukott, sarokszámai régen kifordultak” – mondta a pártelnök.

Hozzátette: “Ezért, ha azt akarjuk, hogy az emberek visszanyerjék a mindennapi élet elvesztett biztonságát, hogy jusson mindenkinek kenyérkereseti lehetőség, hogy az államadósság ne temessen több millió családot maga alá, akkor úrrá kell lennünk a gazdaság válságán. Ezért joggal várja el minden magyar ember, hogy a kormányrúd körül tüsténkedők kellő bölcsességgel, megfontoltsággal és nyugalommal cselekedjenek, pártérdekek, pozíciók, hatalmi osztozkodás helyett az ország érdeke, az alázat és a szolgálat szellemében. Joggal várja el az ország népe, hogy térjenek vissza arra az útra, amelyet István király jelölt ki számunkra, hogy nemzetünk ismét magabiztos, bizakodó, a hit, a remény, a szeretet útján járó nemzet lehessen. Hogy bizonytalanság után ismét biztonságos élet, tisztesség és gyarapodás lehessen mindenkinek osztályrésze”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik