Belföld

Több a hányásos és hasmenéses beteg Esztergomban

Jelentősen növekedett a hányással és hasmenéssel járó megbetegedések száma Esztergomban, amely leginkább a gyermekek és fiatalok körében jelentkezik.

Takács István, az önkormányzat sajtóreferense vasárnap este elmondta, hogy a megbetegedettek száma pénteken és szombaton annyi volt, mint az azt megelőző héten összesen. A sajtóreferens nem tudta megmondani, hogy az emelkedés összefüggésben van-e azzal, hogy az Onyx Kft. dorogi veszélyeshulladék-égetőművéből különféle szennyezőanyagok kerültek a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába.

Hozzátette: “az önkormányzat a legkeményebben eljár a kft. ellen, részben a környezetkárosítás, részben pedig a késői tájékoztatás miatt. Az égetőmű ugyanis csak a környezetszennyezés utáni hatodik napon közölte, hogy milyen anyagok kerültek a vízbe, s az önkormányzat csak utána rendelte el a vezetékes víz fogyasztásának és főzésre való felhasználásának a tilalmát”.

Azóta palackozott és zacskós, valamint lajtos kocsival szállított egészséges vízzel látják el a lakosságot és a vendéglátóipari egységeket. A szóvívó közölte: hétfőn ülésezik a Területi Védelmi Bizottság, és ismertetik az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a Komárom-Esztergom Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat múlt heti vizsgálatainak eredményét.

A további intézkedéseket ezek után hozza meg a város önkormányzata. A francia tulajdonú hulladék-égetőmű üzemeltetője ellen már feljelentést tett környezetszennyezés miatt az Észak-dunántúli Környezetvédelmi felügyelőség.

Július 30-án a dorogi hulladékégetőből több mint 100 köbméter szennyezőanyag került a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába, s az ivóvízellátást biztosító parti kutak közelébe. Emiatt a területi védelmi bizottság augusztus 5-én délután megelőző célú intézkedésként azonnali hatállyal megtiltotta a vezetékes víz ivási és főzési célú fogyasztását Esztergomban és környékén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik