Belföld

Hatmilliárdos beruházást indít a Spar

Húsüzemet és szárazraktárt épít Bicskén az idei évre a tavalyinál 40 százalékkal több, mintegy 200 milliárd forintos árbevételt tervező Spar Magyarország Kft. A beruházás hatmilliárd forintba kerül - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója.

Feiner Péter elmondta: az 5500 négyzetméter alapterületű húsüzem építése 3,5 milliárd forintból valósul meg és évi 20 ezer tonna tőkehús és húskészítmény feldolgozására lesz alkalmas.

A jelenleg elérhető legkorszerűbb technológiai berendezésekkel felszerelt üzem novemberre készül el és a kéthónapos próbaüzemet követően januártól termel. A feldolgozott húsmennyiség háromnegyedét előre csomagolva, illetve úgynevezett ömlesztett húsként dolgozzák fel és szállítják ki az Interspar és Spar üzletekbe, a többiből mintegy 40-50 féle saját márkás terméket állítanak elő. Az alapkészítmények mellett újdonságként és prémiumkategóriaként Regnum márkanévvel különleges minőségű felvágottakat is gyártanak majd a bicskei üzemben – tette hozzá az ügyvezető.

A húsüzem felépítésével 120 új munkahelyet teremt a jelenleg 153 üzletet működtető, országosan 7500 dolgozót foglalkoztató Spar Magyarország Kft. – tájékoztatott Feiner Péter. Az ügyvezető hozzátette: az üzem felépítése azáltal, hogy lehetővé teszi a beszerzés és a feldolgozás centralizálását, a termékek minőségének fokozott figyelemmel kísérését, jelentős árelőnnyel jár majd a vállalkozás számára.

Az év végére elkészül a vállalat másik idei nagyberuházása, 2,5 milliárd forintos költséggel megvalósuló 6000 négyzetméteres szárazraktár is, ahol 5-6 ezer féle cikket tudnak majd tárolni. A beruházás befejezését követően pedig szinte azonnal hozzálátnak frissárú- és zöldségraktár építéséhez. A további fejlesztések megvalósításához viszont új területre lesz szüksége az országosan 153 üzletet működtető vállalkozásnak, mivel “kinőtte” a bicskei telephelyét – mondta Feiner Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik