A Merkúr titka – megfejti a szonda?

Egy nap késéssel, kedd reggel a floridai Cape Canaveralról egy Boeing Delta 2-es rakétára szerelve fellőtték a NASA Merkúr-kutató szondáját. 56 perccel és 50 másodperccel később a 427 millió dolláros összköltségű Messenger levált, és elindult csaknem hétéves útjára.

Az alig 600 kilogrammos szerkezet hosszú, 7,9 milliárd kilométeres, tekervényes úton érkezik el a Naprendszer legbelső bolygójához: kihasználja egyszer a Föld, kétszer a Vénusz és háromszor a Merkúr parittyahatását is. A tervek szerint 2011. március 18-án manőverezi magát bolygó körüli pályára.

A Messenger, ez a 120 centiméter széles szerkezet egy éven keresztül vizsgálódik majd: 12 óránként kerüli meg az apró bolygót, eközben hét tudományos eszközzel pásztázza a Merkúrt, majd a munkát követően nyolc órán keresztül adatokat továbbít a Földre. Küldetését teljesítvén a szonda a bolygó felszínébe csapódik.

A Mariner-10 felvétele

Megválaszolatlan kérdések

Egyelőre keveset tudunk a Merkúrról. Eddig csupán egyetlen űrszonda járt a bolygó közelében: az amerikai Mariner-10, amely 1974-ben és 1975-ben háromszor repült el mellette, és felszínének körülbelül 45 százalékáról készített felvételeket.

Amit tudunk: a Merkúr átmérője alig haladja meg Holdunkét, kisebb, mint a Szaturnusz legnagyobb holdjáé, a Titáné. Hosszan elnyúló, elliptikus pályán 88 földi nap alatt kerüli meg központi csillagunkat. Saját tengelye körül 59 nap alatt fordul meg. A lassú forgás és a Nap körüli gyors keringés eredményeképpen felszínén egy adott pontban két napfelkelte között 176 földi nap telik el. Mivel a bolygó légköre nagyon ritka, felszínéről a Napot körülbelül kétszer akkorának látjuk, mint a Földről.

A Mariner-10 mérte a Merkúr gravitációs hatását is, és a kapott adatokból már pontosan meg lehetett határozni a bolygó tömegét. Mint kiderült, méretéhez képest a igen nehéz, sokkal nagyobb arányban található benne vas, mint a Vénuszban, a Földben és a Marsban.

Nehéz feladvány A Naprendszer bolygói közül a kicsiny Merkúr sűrűsége a legnagyobb, a magja körülbelül a bolygó tömegének kétharmadát teszi ki. Hogy hogyan alakult ez ki, az egyelőre nem ismeretes. A jelenség magyarázatára három teória is született: az egyik elmélet szerint elképzelhető, hogy a bolygó keletkezését megelőzően a sűrűbb részecskék a Naphoz közelebb helyezkedtek el. Mások szerint az erőteljes napsugárzás hatására a bolygó felszínének egy része elpárolgott, egy újabb elmélet szerint pedig, a külső rétegek óriási becsapódások következtében szakadhattak ki a bolygóról.

Elképesztő hőmérsékleti különbségek

Ugyancsak a Mariner-10 mérései alapján tudjuk, hogy a Merkúrnak meglepően erős a mágneses mezeje, ami arra utal, hogy közepén mindmáig olvadt állapotban van a vas egy része, akárcsak a Földünk magjában. Egyelőre erre a tényre sincs általánosan elfogadott magyarázat.

Ugyancsak érdekes a bolygó különlegesen vékony légköre, valamint a Merkúr sarki kráterei. A kráterek a bolygó forgása és Nap körüli keringése során soha nem kapnak fényt, így a kráterek mélyén a hőmérséklet állandóan mínusz 200 Celsius fok körül van. Földi megfigyelések szerint elképzelhető, hogy a sarki kráterek mélyén vízjég, esetleg kéndioxid-jég található.

Mindeközben a Merkúr felszínének napsütötte oldalán akár 450 Celsius fok is lehet, ez magasabb, mint az ólom olvadási hőmérséklete. Ez a hatalmas hőmérséklet-ingadozás óriási kihívást jelentett a mérnököknek, ezzel magyarázható az is, hogy miért kellett harminc évet várni egy újabb Merkúr-szonda indítására.