Belföld

Heten haltak meg a romániai özönvízben

Valószínűleg a mértéktelenül vágott erdők és a könnyen megcsúszó hegyi talaj volt az oka, hogy Bákó megyében több falut az árvíz mellett többszáz tonna sár, illetve kőtörmelék borított el. Az árvízben egyes források szerint hárman, mások szerint heten meghaltak.

Országszerte 2800 lakást, házat és családi gazdasági épületet öntött el a víz. Szlovákiában már egy halálos áldozata van a szélsőséges időjárásnak.

Az eperjesi járásban 30 települést öntött el a víz, a Szepességben özönvízszerű eső esett éjszaka. Poprád és Eperjes környéken több vasútvonalon leállították a közlekedést, mert a síneket alámosta a víz. Comanesti és Gyimesbükk között a vonatközlekedés négy órára leállt.

Csütörtökön Nastase kormányfő is a helyszínre látogatott, mintegy két órányit maradt, de a legsúlyosabb helyzetben levő falvakat nem látogatta meg az Adevarul napilap tudósítója szerint.

A miniszterelnök azt ígérte: az állami tartalékalapból fognak kiutalni összesen 8,7 milliárd lejt építkezési anyagok vásárlására, hogy a megrongált házakat helyre lehessen állítani. Nastase továbbá az erdeiket visszakapott tulajdonosokat vádolta a nyakló nélküli fakitermeléssel. Egy helyi lakos azonnal cáfolt: többen már egy éve hiába várnak engedélyt a helyi erdészettől a törvényes mennyiség kivágására, a tarvágások elkövetői másutt keresendők.

A bukaresti kormányzat továbbá azzal vádolja a helyi tanácsokat és a katasztrófa-sújtotta települések lakóit, hogy nem takarították kellő alapossággal a vízelvezető árkokat. A meteorológusok a hétvére is változékony időjárást, bőséges esőzést jeleznek előre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik