Belföld

Magyarország nagyhatalom a feketemunka terén

Az európai bizottság által ugyan frissen elkészített, de magyar vonatkozásokban hatéves adatokra támaszkodó tanulmánya szerint magyarország nagyhatalomnak számít a feketemunkában.

Görögország, Magyarország, Litvánia, Lettország és Olaszország területén virágzik a legjobban a feketemunka – állítja egy, az Európai Bizottság felkérésére készült tanulmány, amely először próbálta megbecsülni a hatóságok elől eltitkolt munka és jövedelemszerzés kiterjedtségét a 25 tagú Európai Unióban.

A pénteken közzétett jelentés szépséghibája, hogy meglehetősen régi adatokra támaszkodik. A hazánkról rendelkezésre álló statisztikai adatok például 1998-ból származnak. Ezek szerint Magyarországon a bruttó hazai jövedelem (GDP) 18 százaléka származik feketemunkából. Görögországnál még ennél is nagyobb, 20 százalékos az arány, de nagyon magas például Litvániában és Olaszországban is. A szomszédos Ausztria ugyanakkor a másik véglet, ahol a feketemunkát csupán a GDP 1,5 százalékára becsülik.

A Bizottság szerint megelőző intézkedések és szankciók együttes alkalmazása lehet a legcélszerűbb megoldás a probléma kezelésében. Ilyenek a munkaadókra és a munkavállalókra nehezedő bürokratikus terhek enyhítése és az ellenőrzések megszigorítása. A tanulmány pozitív példákat is felsorol, a belga helyi foglalkoztatási ügynökségektől kezdve a svéd adópolitikán át a német úgynevezett mini-állás sémákig. Az új tagállamok számára a külkereskedelem liberalizálása, a nyugati piacokba való integráció és a külföldi tőke jelenléte tűnik a leghatékonyabb ellenszernek a feketemunka ellen. A jelentés arra is rámutat, hogy a ’90-es évek közepe óta, az EU-tagság jegyében a feketemunka Lengyelország kivételével minden új tagállamban visszaszorulóban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik