A múlt héten már megérte kinyitni a gazdasági napilapok tőzsderovatát és fürkészni az árfolyamokat, ugyanis élénk ármozgásnak és apró eseményeknek lehettünk tanúi. A piacon a vezető papírok felfelé indultak el, a leglátványosabban az OTP-részvények iránt élénkült meg az érdeklődés. Ennek hátterében az áll, hogy a külföldi befektetők, ha csekély számban is, de ismét elkezdték vásárolni a hazai papírokat.
|
A nemzetközi alapok továbbra is azzal a problémával küzdenek, hogy az év első felében hozzájuk áramlott jelentős mennyiségű pénzt megfelelően befektessék. Itt a „megfelelően” szón van a hangsúly, a jelenlegi árfolyamok ugyanis egyáltalán nem tekinthetők alacsonynak. Az év emelkedése jórészt likviditás-vezérelt volt, azaz főleg nem azért vették a részvényeket, mert nagyon alacsonyak lettek volna az árak, hanem sokkal inkább azért, mert a befektetők kedvencévé vált a régió, és az alapkezelőknek el kellett költeniük a pénzt.
A beáramló pénzek egyik forrása: a nagy nemzetközi fedezeti alapok. Ezek korántsem tekinthetők hosszú távra befektetőknek. Vásárlásaikat a csatlakozást megelőző hónapokra időzítették, hogy utána eladják a részvényeket az EU-s befektetési alapok ide érkező csapatainak.
A nyugat-európai alapkezelők, amelyeknek a szabályozás miatt május 1-je előtt nem volt lehetőségük befektetni a régióban, fokozott érdeklődést mutatnak. Ez nem merül ki a régióbeli vállalatok nevének a megtanulásában, hanem egyre nagyobb számban érkeznek Magyarországra is, hogy találkozzanak a tőzsdei cégek menedzsmentjével.
Tényleges befektetésre azonban még igen mérsékelt ütemben került sor, ezért sokan gondolják úgy, hogy időzített bombán ül a piac. Ha a fedezeti alapok, amelyek rendszerint éven belüli befektetéseket eszközölnek, megunják a várakozást, és elkezdenek eladni a piacon, akkor az árak nagyot is zuhanhatnak.
Kritikus szintek
A részvények többségénél megfigyelhető az a szint, ahol komoly támaszt kap az árfolyam, és csak nagyobb lendülettel tudna tartósan mélyebbre esni. Az OTP esetében ez a támasz nem sokkal 4000 forint alatt található. Most már nem először bizonyult ez a szint fordulópontnak és jelentősebb áremelkedés kiindulópontjának. Az árfolyam a hét második felében megindult, és közepes forgalom melett haladt a 4300 forint felé, amikor nem várt ellenszél támadt.
Általában, ha az OTP menedzsmentje tesz valamit, akkor az igen jó hatással szokott lenni az árfolyamra, de ezúttal más a helyzet. Elkezdődött ugyanis a bennfentes eladási szezon. Minden évben elkövetkezik az az időszak, amikor az OTP-nél mindenkinek érdeme szerint kiosztják az opciós részvényeket, amelyet ilyenkor nagy számban adnak el a vezetők.
Az opciós program keretében az OTP egy kiválasztott felső köre a közgyűlés idején érvényes ár feléért tud vásárolni az OTP sajátrészvény-állományából. Tekintve, hogy több ezer részvényről van szó, az ehhez szükséges fedezetet a vezetők elsősorban hitelből teremtik elő, majd az összes korlátozás lejárta után a részvényeket eladják a piacon, visszafizetik a hitelt, és kézhez kapják bónuszukat.
A teljes piaci forgalomhoz képest általában nem nagy mennyiségű részvényről van szó, de ilyen illikvid piacon ez is képes megfogni az árfolyamokat. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató pénteken jelentette be, hogy eladott 100 ezer részvényt 4255 forintos áron, azaz összesen 425,5 millió forintért.