Belföld

Találgatások Kovács László utódlásáról

Az MSZP vezetői köreiben biztosra veszik, hogy Kovács László tagja lesz az Európai Unió következő kormányának, a jelenlegi biztos, Balázs Péter pedig a magyar külügyminiszteri széket kapja cserébe - írja a Magyar Hírlap. A Népszava a pártelnöki szék esélyeseit latolgatja.

A Magyar Hírlap szerint a Kovács László és Balázs Péter kinevezéséről igen gyorsan kell dönteni, ugyanis a tervek szerint az uniós állam- és kormányfők brüsszeli tanácskozásukon ma szavaznak minősített többséggel az Európai Bizottság elnökéről, akit ezután az Európai Parlament július 21-én szavazhat meg. Az elnök ezután állítja össze csapatát az uniós ország jelöltjeiből, amelynek névsorát az EP-nek augusztus végéig kézhez kell kapnia, hogy október végéig megszavazhassák az új bizottságot.

Új pártelnök is kell

A Népszava szerint Kovács László távozása után hat lehetséges jelölt – Szili Katalin, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szekeres Imre, Gyurcsány Ferenc és Hiller István – jöhet szóba a pártelnöki tisztre.

A Népszava szerint a pártelnöki székért folyó küzdelemben szövetséges párosok harca várható. Szili Katalint Jánosi György támogatja, Gyurcsány Ferenc Hiller Istvánnal köt szövetséget, Lendvai Ildikó mögött Kiss Péter áll. Esélyes azonban Szekeres Imre alelnök is, aki eddig ugyan háttérbe vonult, de jó szervezőkészségéről híres a párton belül.

Lendvai ugyan többször nyilatkozta, hogy nem indul a pártelnöki székért, mégis lehetséges befutó, mert a szocialista hírforrások szerint ő a Medgyessyhez leglojálisabb politikai erővel is bíró jelölt. Ez pedig igen fontos tényező lesz, ha a következő választásokat szeretnék megnyerni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik