Belföld

Horvátország-Franciaország: Szendergés után őrült rohanás

Kis híján ráfáztak kényelmeskedésükre a francia világsztárok, akik már az első félidőben elhitték, hogy megnyerték a meccset, de végül csak Tudornak köszönhetik az egyik pontot.

Leiria:40000 néző
Vezeti: Nielsen (dán)

Minden bizonnyal még Tudor öngólja sem mentett meg mindenkit a szendergéstől az első félidőben, ugyanis Zidane egy-két klasszis megmozdulásától eltekintve semmi izgalommal nem szolgáltak a küzdő felek. A franciákat a gól teljesen megnyugtatta, és úgy tűnt, hogy a horvátok itt órákig sem fognak gólt szerezni, így ez a félidő jó eséllyel indulhatott volna az Euro2004 legunalmasabb játékrésze vetélkedőn. Nem úgy a második!
A franciák szerették volna belőni a második góljukat, ami a csoportjukból való továbbjutást jelentette volna, azonban váratlanul egyenlítettek az ekkor már roppant agilisen játszó horvátok, sőt, teljesen megérdemelten fordítottak is, egy kapitális francia védelmi hibának köszönhetően. Déli szomszédaink ekkor sem vettek vissza az iramból, Prsot többször csak nagy erőfeszítéssel tudták megállítani, ráadásul ekkorra már a franciáknak is sürgős lett a gólszerzés. Nem tudni, hogy Tudor és Nielsen nélkül ez sikerül volna e, mindenesetre az egyenlítés egy időre leültette a mérkőzést.
A hajrában megint mindent egy lapra föltéve szerették volna megszerezni a győzelemért járó három pontot a csapatok, de Butinának már nem lehetett gólt lőni, Mornar pedig kihagyta a találkozó legnagyobb helyzetét, így igazságos pontosztozkodás született.

Összeállítások:

Franciaország:
Barthez –
Gallas (Sagnol, 79.perc), Thuram, Silvestre, Desailly –
Vieira-
Dacourt, Wiltord (Pires, 70.perc), Zidane –
Henry, Trezeguet.

Vezetőedző: Jacques Santini

Horvátország:
Butina –
Simic, Robert Kovac, Tudor, Simunic, Belica (Leko 67.perc)-
Prso, Niko Kovac, Rapaic (Mornar,87.perc), Rosso –
Sokota (Olic, 74.perc).

Vezetőedző:Otto Baric

Sárga lap: Viera (33.perc, buktatta Niko Kovacot), Tudor (40.perc, elkaszálta Vierát), Dacour (hátulról megrúgta Rapaicot,60.perc), Rosso (61.perc, nem engedte elvégezni a szabadrúgást), Robert Kovac (64.perc, reklomálásért), Leko (79.perc, felborította Henryt)

Percről-percre:

92.perc:
Ivica Olic hagyott maga mögött mindenkit a jobb oldalon, az ötösre gurított, ahol Mornar zseniális mozdulattal beforgatta védőjét, majd négy (!!!) méterről, teljesen üresen állva az égbe bombázott. Hihetetlen jelenet volt! A fordulás után egy kósza francia ívelést Tudor csúsztatta a saját kapujára, de Butina megmentette a világraszóló csúfságtól.

89.perc: Zidane lecsúszott lövésére Pires csapott le, tíz méterről, éles szögből leadott lövését Butina mentette nagy bravúrral szögletre. A szögletet követően Henry bombázott 20 méterről, a jobb fölső sarokba tartó löketet pazar mozdulattal tornázta ki a horvátok egyese.

84.perc: Szegény Tudornak ma semmi sem sikerül: ezúttal saját csapattársára, Rossora csúszott rá csúnyán. Szerencsére mindketten folytatni tudták a játékot.

76.perc: Kis híján megint összehoztak egy horvát gólt. Egy előrevágott labdára Prso, két francia védő, és Barthez startolt. Utóbbiak közül Thuram és a kékek kapusa összefutott, így a labda Prso elé került, de Gallas szorításában már nem tudott lőni, végül felszabadítottak a védők.

64.perc: Tudor ezúttal röviden ad haza, a labdára Trezeguet csapott le. Elsőre Butinába lőtte a labdát, a kipattanót kézzel maga elé tette, majd 14 méterről az üres kapuba gurított. A játékvezető megadta a gólt, 2:2!

54.perc: Henry tüzelt húsz méterről, a bal alsó sarokba tartó labdára Butina vetődött rá.

52.perc: Hihetetlen fordulat! Trezeguet veszített labdát a saját térfelén, Niko Kovac a francia tizenhatoson álló Prsohoz ívelt, aki egy esernyőcsellel becsapta Silvestret, Desailly mellérúgott a labdának, a pattogo játékszert Prso tíz méterről, óriási erővel a léc alá vágta.2:1!

47.perc: Rosso tört be a francia kapu előterébe, Silvestre nem érte el a labdát, csupán a horvát középpályás lábát. Tizenegyes! A büntetőt Rapajic a kapu bal oldalába vágta, Barthez bár beleütött, esélye sem volt.1:1! Ráfizettek kényelmességükre a franciák!

43.perc:
Simic vett át egy keresztlabdát húsz méterre Barthez kapujától, de a bal alsó sarok felé tartó lapos lövését a kopasz hálóőr elcsípte.

42.perc: Egészen eddig semmi sem történt. Ekkor Viera szögletét Zidane egészen hihetetlen módon, két lábbal átvéve, és sarokkal felpöretve emelte Gallashoz, aki négy méterről, szemben a horvát kapuval méterekre mellé bólintott.

29.perc: Wiltord pörette fel a labdát, becsapva ezáltal egy horvát védőt. Henry visszafejelte a berobbanó középpályás elé a labdát, aki sinált még egy cselt, de Simunic a lövés pillanatában becsúszva mentett.

22.perc: Zidane készülődött szabadrúgáshoz a horvát tizenhatos bal oldalánál, 18 méterre Butina kapujától. A labda Fring Hollandia ellen szerzett góljához hasonlóan akadálytalanul vándorolt a hálóba azzal a különbséggel, hogy Tudor sarka beleért.Öngól! 0:1!

18.perc: Horvát helyzetecske. Simic csapta be egy biciklicsellel Thuramot, de kisodródott, így lövése még az oldalhálót sem találta el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.