Belföld

1 milliárd forint feletti károk a vihar nyomán

A bejelentések száma a ma délelőtt 11 órás állapot szerint már meghaladja a 3000-et, a várható kárkifizetések nagysága pedig már jelentősen túllépett az egymilliárd forinton - tájékoztatta lapunkat az Allianz Hungária Biztosító Rt.

A biztosító a vihar sújtotta területeken hétvégi nyitvatartással áll az ügyfelek rendelkezésére. A 06-40-421-421-es telefonos ügyfélszolgálaton munkanapokon 8-20 óra között, a június 12-13-ai hétvégén 8-16 óra között is várják a kárbejelentéseket. A társaság honlapján a nap 24 órájában jelenthetnek károkat az ügyfelek.

Borsodban, ahol a jégverés rendkívül sok kárt okozott gépjárművekben, a szerződött javítópartnereknél helyben intézhető a kárbejelentés, a szemle és maga a javítás.

Az épületkárokat is folyamatosan méri fel, hétvégi megszakítás nélkül a kárszakértői csapat, melynek létszámát átcsoportosításokkal megtöbbszörözték az érintett területeken. Így a napi több száz helyszíni szemle jóvoltából az eddig bejelentett károk 99 százalékának felmérése hétfő estig lezárul.


A gyors helyreállítás érdekében több száz indokolt esetben azonnal indította el a kárelőlegek utalását az Allianz Hungária. A kisebb épületkárok esetében érdemes a kárképet lefényképezi, és a további károsodás megelőzése érdekében azonnal megkezdeni a helyreállítást, mert a kárrendezéshez a pontos fénykép is megfelelő alapot ad – áll a biztosító közleményében.

Megkerestük George Clooney-t, hogy megtudjuk, mit gondol arról, hogy Soros György ügynökének kiáltotta ki a kormányoldal. A világsztár válaszában elárulta, hogy egyszer találkozott a milliárdossal. De volt néhány gondolata Orbán Viktorról és rezsimjéről is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.