Belföld

A gyógyszerár-törvényről hétfőn lesz végszavazás

Hétfőn szavaz a parlament a gyógyszerek hatósági árának megállapítására vonatkozó javaslatról; az Országgyűlés tavaszi ülésszakának utolsó rendes ülésnapján miniszteri eskütétel is lesz - közölte Szili Katalin a házbizottság csütörtöki tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

A hétfői végszavazás feleslegessé teszi a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli ülésnap összehívását – mutatott rá a házelnök, emlékeztetve arra: a Fidesz frakcióvezetője kedden levélben kezdeményezte a gyógyszerárakra vonatkozó végszavazás kérdéskörében rendkívüli ülésnap összehívását csütörtökre.

Megjegyezte: a javasolt időpont “már kedden is illuzórikus volt”, hiszen a házszabály pontos határidőket jelöl meg arra vonatkozóan, mennyivel előbb kell kiküldeni a napirendi javaslatot. Szili Katalin közölte, hogy garanciális elemként felvetette: amennyiben “bármi probléma adódna”, egy hétfő esti rendkívüli házbizottsági ülésen kezdeményezhetik rendkívüli ülés összehívását szerdára. Mint mondta, a Fidesz képviselőcsoportja jelezte: a hétfői végszavazást követően visszavonja a rendkívüli ülésre vonatkozó kezdeményezését.

Hétfőn miniszteri eskütételre kerül sor – közölte Szili Katalin. “A kormány arról tájékoztatott, hogy még ezekben a napokban (…) kérni fogja a kijelölt miniszter bizottsági meghallgatását és az eskütételt” – mondta. Medgyessy Péter miniszterelnök várhatóan pénteken jelenti be, ki lesz a pályáját európai parlamenti képviselőként folytató Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter utóda. Sajtóértesülések szerint a poszt várományosa Göncz Kinga, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szociális területet felügyelő politikai államtitkára.

A kormány kérésére a kötelező egészségbiztosítási alapra vonatkozó egészségügyi bizottsági kezdeményezés vitáját is hétfőn tűzik napirendre – tette hozzá. Szili Katalin kitért arra is: a hétfői ülés a politikai egyeztető tanácskozások megkezdésének 15. évfordulójára való elnöki megemlékezéssel kezdődik. “A fiatal demokráciának ez egy rendkívül jelentős évfordulója, hiszen a harmadik Magyar Köztársaság államberendezkedésének működési alapelveit éppen ez az egyezető tanács volt hivatott megállapítani” – mondta a házelnök, hozzátéve: a tanácskozás a békés rendszerváltás kereteit jelentős mértékben meghatározta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik