Belföld

Újabb kormánypárti győzelem Romániában

Romániában este közzétették a helyhatósági választásokon leadott szavazatok 92 százalékának összeszámlálása utáni eredményeket. A szavazásra jogosultak 55 százaléka járult vasárnap az urnákhoz.

Kevesebb mint négy százalék országos viszonylatban a kormánypárt és az ellenzéki Liberális Demokrata Koalíció közötti különbség az eddig összeszámolt szavazatok alapján. Most már tény tehát, hogy az ellenzék támogatottsága jóval erősebb, mint amire a választások előtt számítani lehetett.

A központi választási iroda eddigi számadataiból viszont az is kiderül, hogy a román kormánypárt fölényesen nyerte országos viszonylatban a polgármesteri választásokat, több mint 860 településen győztek jelöltjei. Ezen a nem végleges listán a liberálisok és a demokraták összesen 169 polgármesteri tisztséggel a második helyen állnak, és alig előzik meg közösen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, amely a részleges adatok szerint 136 polgármesterrel szerepel.

Az RMDSZ-nek valójában 150 polgármester-jelöltje nyert mandátumot az első fordulóban – jelentette be sajtótájékoztatóján Markó Béla elnök, aki szerint a második fordulóban még 20-25 polgármesteri széket tud megszerezni a magyar szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik