Belföld

Rendkívüli parlamenti ülés gyógyszerügyben

Rendkívüli parlamenti ülésen nyilatkozik a kormány arról: támogatja-e azt az indítványt, amely lehetővé teszi a gyógyszerárak befagyasztását. Elemzők szerint azonban így sem lesz elegendő a gyógyszerkassza.

A kormány a június 7-ére összehívott rendkívüli ülésen nyilatkozik arról, hogy támogatják-e Bőhm András és Szabó Lajos javaslatát a gyógyszerárak befagyasztásáról – jelentette be Gál J. Zoltán szerdán, a kormányülést követő budapesti sajtótájékoztatón. A kormány célja továbbra is az, hogy megakadályozza “a gyógyszerárak elszabadulását” – hangsúlyozta a kormányszóvivő. Hozzátette: a parlament ülésének összehívása szükséges ahhoz, hogy kialakuljon az a szabályozás, amely az Alkotmánybíróság szabta keretek között, a mindenkori kormány számára lehetővé teszi, hogy beavatkozzon a gyógyszerpiacba.

Az Alkotmánybíróság a múlt héten nyilvánította az alaptörvénybe ütközőnek a gyógyszerek árának befagyasztásával összefüggő kormányrendelet, mert a kabinet április 1-ei hatállyal anélkül rendelkezett a befagyasztásról, hogy annak együttes törvényi feltételei fennálltak volna.

Bőhm András (SZDSZ) korábban az MTI-nek azt mondta: az általa és Szabó Lajos (MSZP) által jegyzett, a parlament előtt lévő indítvány lényege, hogy “ha rendkívüli körülmények állnak be a gyógyszerpiac területén, akkor a kormány indokolt esetben jogosult legfeljebb egy évre befagyasztani a gyógyszerek árát”.

Piaci szakértők ugyanakkor közel sem tekintik biztosnak, hogy a javaslat kiáll-e majd egy újabb alkotmánybírósági normakontrollt. A gyártók és a gyógyszerkassza között azonban mindenképpen szükséges valamilyen megállapodás: ha az április 1-ével csökkentett árakat kívánják tartani a lakosság számára, úgy az államnak várhatóan plusz terheket kell magára vállalnia. Annak ellenére, hogy elemzők szerint az idei 239 milliárd forintos gyógyszerkassza még az áprilisi árbefagyasztással is jelentős túlköltéssel, akár 20-40 milliárdos hiánnyal zárhatja az évet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.