Belföld

Román lap a Mol esélyeiről a Petrom megvásárlására

A Mol Rt. továbbra is esélyes a román nemzeti kőolajtársaság, a Petrom megvásárlásáért folyó privatizációs versenyben, mert a román állam párhuzamosan tárgyalhat a "véghajrában" mind az osztrák OMV-vel, mind pedig a magyar céggel - írta keddi számában a Ziarul Financiar.

A privatizációs ügylethez közelállónak nevezett forrásokra hivatkozva a leghitelesebbnek tekintett román pénzügyi-gazdasági napilap azt írta: az állam bármikor úgy dönthet, hogy változtat a kőolajipari társaság magánosításának feltételein, hiszen ennek lehetőségét már a privatizáció bejelentésekor eleve előre jelezte. Ez esetben a Molnak van esélye, hogy elfogadják a partnerségre tett ajánlatát.

Az idézett román lap szerint mindeddig az osztrák OMV olajtársaság a legesélyesebb a Petrom 51 százalékának felvásárlására. A Mol a román olajipari cég részvényei 33,34 százalékának megvásárlására tett pénzügyi ajánlatot, és ezzel együtt részvénycserét is indítványozott a két társaság között.

A lap szerint első látásra úgy tűnik, hogy a Mol ajánlata nem felel meg a Petrom magánosítási stratégiájának. De ha az állam, mint tulajdonos érvényesnek tekintené a Mol ajánlatát, és így bocsátkozna tárgyalásokba az OMV-vel, lélektani adu lesz a kezében jobb eladási ár elérésére.

Legkésőbb május 6-án meg kell kezdeni a tárgyalásokat a Petrom kiszemelt vevőjével – emlékeztet a Ziarul Financiar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik