Belföld

Gál J. Zoltán a kamatadóról és az előző bankárkormányról

Egyelőre nem született döntés a kamatadóról, ám ha lesz, akkor sem az állampolgárok, hanem az előző bankárkormány tevékenysége révén jelentős nyereséget termelt bankok fizetik majd meg – mondta a kormányszóvivő.

Nem született döntés a kamatadóról, amelyet az el nem fogadott elképzelések szerint nem az állampolgárok, hanem a bankok fizetnének – mondta a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.

“Azok a bankok, amelyek egy előző bankárkormány tevékenysége révén igen jelentős nyereségre tettek szert, például az otthontámogatási hitelrendszerből” – tette hozzá Gál J. Zoltán.

Elmondása szerint a Pénzügyminisztériumban hamarosan a végére jutnak az adórendszer átalakításával kapcsolatos munkálatoknak.

Emlékeztetett: a kormányprogram és a pénzügyminiszter szerint is szükség van az adórendszer teljes reformjára.

A kormányszóvivő elmondta: az egyik koalíciós párt által megfogalmazott adócsökkentés és a szociális biztonság másik párt által hangoztatott erősítése is az adórendszeren keresztül érvényesíthető.

“A Pénzügyminisztériumban elkezdődtek a munkálatok, amelyeknek célja a terhek csökkentése, a versenyképesség erősítése, valamint az igazságosság érvényesítése az adórendszerben” – tette hozzá Gál J. Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik