Belföld

A kamatcsökkentés 16 milliárddal javítja a büdzsét

A jegybank elmúlt időszakban, két lépésben meghozott 50 bázispontos jegybanki alapkamat-csökkentése az eddigi számítások szerint 16 milliárd forinttal javítja az államháztartás ez évi egyenlegét - hangzott el a pénzügyi tárca csütörtöki tájékoztatóján Budapesten.

Terták Elemér, a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára szerint az első negyedévi tendenciák alapján “óvatos optimizmussal” elmondható, hogy tartható lesz 2004-ben az éves szinten uniós normák szerint számított 4,6 százalékos államháztartási hiány.

A múlt év végi óvatos fellendülés folytatódott az első negyedévben is. Ez visszatükröződik abban, hogy az export dinamikája nő, illetve a legutóbbi inflációs adat is kedvezőbb volt az előzetesen vártnál – tetet hozzá.

Terták Elemér azt is közölte: még nincs eldöntve, hogy mikor megy ki kötvénykibocsátással a magyar állam a japán pénzpiacra, bár már kértek ajánlatot egy ilyen tranzakció fő szervezőjének kiválasztására.

Az éves finanszírozási tervben összesen 3 milliárd euró külföldi forrásbevonás szerepel, ebből 1 milliárd eurót már felvettek, a második 1 milliárd euró mintegy felét fontban kívánják felvenni, a következő részét pedig várhatóan szamurájkötvény formájában a japán piacon. A harmadik 1 milliárd euróról nincs még döntés.

A PM prognózisa szerint áprilisban az államháztartási deficit – az önkormányzatok nélkül – 159 milliárd forint lesz. Az első félévi államháztartási deficit pedig 5,1 százalékot tesz ki a GDP-hez mérten a pénzforgalmi alapon számított, éves szinten 5,8 százalékos hiányból, aminek eredményszemléletű megfelelője az uniós normák szerinti 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási deficit. Az első félévi prognózisban már szerepelnek a várható májusi nyugdíjkifizetések.

Az államtitkár ismertette: márciusban az államháztartás hiánya 93,4 milliárd forint lett, a központi költségvetésé 118,2 milliárd forint, miközben a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 24 milliárd, az elkülönített állami pénzalapok 0,8 milliárd forint többletet mutattak. Így az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – egyenlege az első negyedévben 434,7 milliárd forint deficittel zárt, ami az éves előirányzat 36,7 százaléka. A központi költségvetés hiánya 364,9 milliárd forint, ami a terv 42,6 százaléka.

Az államtitkár értékelése szerint kedvezően alakultak az áfa-befizetések a múlt hónapban, 12 milliárd forinttal haladták meg a várakozásokat, miközben a társasági adóbevételek is hozzávetőleg 5 milliárd forinttal haladták meg a tárca várakozásait. Ezzel szemben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.(ÁPV Rt.) az osztalékbefizetési kötelezettségét később teljesíti, mivel az ÁPV Rt. vállalatainál az éves rendes közgyűlések még nem fejeződtek be. Emiatt a márciusra prognosztizáltnál az állami kincstári vagyonnal kapcsolatos befizetések 12 milliárd helyett csak 2,2 milliárd forintra teljesültek.

Terták Elemér nyomatékosította, az államháztartás első negyedévi tényszámai alapján nincs szükség a kormány által kitűzött ez évi államháztartási hiány mértékének megváltoztatására, megalapozott az eredményszemléletű, éves szinten számított 4,6 százalékos államháztartási deficit.

Kérdésekre válaszolva Bathó Ferenc, a PM főcsoportfőnöke elmondta: a jegybanki kamatdöntések következtében éves szinten úgy várja a tárca, hogy a kamatkiadások 19 milliárd forinttal csökkennek, viszont a központi büdzsé bevételei is 3 milliárd forinttal lesznek kisebbek a vártnál.

Veres János, a tárca politikai államtitkára egy másik kérdésre közölte: a közeli napokban vitatják meg a tárcánál azokat az adójavaslatokat, amelyeket az SZDSZ, illetve egyes szakértői csapatok összeállítottak.

Veres János közölte, jelenleg több mint hat változat van a PM-ben a következő évi adózással kapcsolatban, így a tárca még nem tud arról nyilatkozni, melyik lesz kormányjavaslat. A politikai államtitkár nyomatékosította, a PM felelőssége komplex, azt kell szem előtt tartania a tárcának, hogy milyen adóbevételekre lesz szüksége 2005-ben egy már európai uniós Magyarországnak.

Egy másik kérdés kapcsán a legutóbbi 13,7 milliárd forintos zárolást érintően Bathó Ferenc elmondta: a zárolásról azért kellett dönteni, mert az M5-ös költségeire 8 milliárd forinttal többet kell szánni, és a február végi, az agrárszervezetekkel kötött megállapodás is 3 milliárd forintot igényel.

A májusban benyújtandó konvergenciatervről Terták Elemér kifejtette: a konvergenciatervet Magyarországnak, már mint uniós tagállamnak, kötelessége bemutatnia az uniónak. Ennek egyik legfőbb eleme az, hogy 2005-től kezdődően legalább 0,5 százalékponttal kell csökkenteni a GDP-arányos államháztartási hiányt évente. Amikor publikussá válik a konvergenciaterv, akkor a pénzügyi tárca közzé teszi az abban felvázolt pályát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik