A PKN Orlen lengyel olajipari nagyvállalat csütörtöki rendkívüli részvényesi közgyűlésén leváltották a felügyelőtanács eddigi elnökét, Maciej Gierejt, és helyébe megválasztották Jan Wagát, aki a Kulczyk Holding, a PKN Orlen egyik főrészvényese, Jan Kulczyk cégének a feje.
Az elnökön kívül, aki a PKN Orlen első emberének, Zbigniew Wróbelnek az eltávolítására törekedett, kicserélték a felügyelőtanács 9 tagja közül 6-ot. A személyi változtatásokat nem hivatalosan úgy értékelik, hogy ezzel Jan Kulczyk erősítette befolyását a felügyelőtanácson belül, aki köztudottan a PKN Orlen és a Mol Rt. fúziójának híve.
A rendkívüli közgyűlés másik napirendi pontja a PKN Orlen statútumának megváltoztatása lett volna, ami egyes vélemények szerint kiskaput nyitott volna a PKN Orlen-Mol-fúzió felé. Ezt a napirendi pontot azonban végül levették a napirendről.
Krzysztof Zyndul, a lengyel olajipar privatizációjáért és szerkezetátalakításáért felelős Nafta Polska elnöke szerdán úgy nyilatkozott, hogy a vállalat még a húsvéti ünnepek előtt a kincstárügyi minisztérium elé terjeszti véleményét a tervezett PKN-Mol-fúzióról, de ez nem fog tartalmazni konkrét megoldási javaslatokat.
A lengyel és a magyar vezető olajvállalat tavaly novemberben írt alá szándéknyilatkozatot az esetleges fúzióhoz vezető együttműködés tervéről, melynek részleteit és menetrendjét április végéig kellene kidolgozniuk. Lengyel részről azonban változatlanul megosztottság tapasztalható a döntéshozók körében. Marek Belka, az éppen kormányalakítási tárgyalásokat folytató miniszterelnök-jelölt a napokban aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a fúziót esetleg “elsietik”, és a döntés elhalasztását kérte az új kormány felállásáig, amely május közepén esedékes, ha egyáltalán bizalmat kap a parlamenttől. Mások azt szeretnék, ha a fúzióra vonatkozó döntéssel megvárnák a cseh Unipetrol privatizációs tenderének eredményét, amelyre állítólag a PKN Orlennek jó esélyei vannak, és amely megerősítené pozícióját a Mollal szemben. Ez azonban további néhány hetes késedelmet jelent.

19 éves pályája során tavaly kereste a legtöbbet a Schadl Györgyöt helyettesítő végrehajtó
A régi motorosnak számító Andresin Konstantin irodája 2004 óta több mint másfél milliárd forint profitot termelt, a legtöbbet épp akkor, amikor átvette a börtönben ülő volt végrehajtó elnök helyettesítését.